Öregszeműség vagy szürke hályog. Mi a különbség és hogyan orvosolhatjuk?

Az időskori távollátás – más néven öregszeműség vagy presbiópia – olyan természetes folyamat, amely életkorral mindenkinél kialakul. Fő oka, hogy az évek során a szemlencse veszít a rugalmasságából, ezért a fókuszáláshoz szükséges izmai egyre kevésbé tudnak a különböző távolságokhoz alkalmazkodni. Az a pont, ahol a szem a tárgyakat képes élesen látni egyre távolabb kerül, így például mindig egy kicsivel messzebbre kell tartani az újságot ahhoz, hogy a betűk élesen látszódjanak. Idővel azonban ez a távolság akkorára nő, hogy elkerülhetetlenné válik az olvasószemüveg használata, ha pedig valaki már eleve szemüveges volt, elkerülhetetlen a lencsecsere.

Elszürkül a világ

Az időskori távollátás későbbi szakaszában kialakulhat a szürke hályognak nevezett kórkép is, amely a szemlencse elhomályosodását okozza. A szürke hályog – más néven katarakta – először alig észrevehető, majd fokozatosan egyre erőteljesebbé váló tüneteket, kezeletlenül pedig vakságot okozhat. A szemlencse elhomályosodásának leggyakoribb formája az időskorban kialakuló kórkép. Kezdeti stádiumban a betegnél jellemzően először az éles fényekkel, illetve a visszatükröződésekkel szembeni fokozott érzékenység jelentkezik, ami különösen zavaró például a sötétben való autóvezetés közben. A szürke hályog előrehaladtával a színek elkezdenek egyre inkább kifakulni, a kontrasztok elmosódnak, végül pedig az érintett úgy érzékeli, mintha szürke ködrétegen át látná a világot.

A megfelelő műlencse kiválasztása

Hosszú távon az időskori távollátás és a szürke hályog együttes előfordulásán az új szemüveg, a gyógyszeres kezelés vagy a szemtréning nem segít. Az egyetlen, tartós megoldás a szemműtét, amely során a saját szemlencse helyére egy műlencse kerül. A beavatkozásra általában akkor kerül sor, amikor a szürke hályog már annyira előrehaladott („megérett”), hogy a látásromlás alapvetően korlátozza a mindennapi tevékenységeket. Amennyiben a kezelőorvos indokoltnak látja a beavatkozást, jöhet a tökéletesen és – a kontaktlencsével szemben – észrevétlenül illeszkedő, idegentest érzést egyáltalán nem okozó műlencse kiválasztása.

A leggyakrabban olyan úgynevezett monofokális műlencsét ültetnek be, amellyel csak egy adott távolságtartományban – jellemzően távolra – biztosítható az éles látás. A közeli és a köztes területeken lévő tárgyakhoz olvasószemüvegre vagy progresszív szemüveglencsére van szükség. Azonban ma már elérhetőek olyan, presbiópiakorrekciós műlencsék is, amelyek egyszerre több távolságba is biztosítják a jó látás. A megközelítőleg fiatalkori érzékelést biztosító, szövetbarát műlencsék segítségével nagyobb mértékű szemüvegtől való függetlenség érhető el, valamint érdemes megemlíteni azt is, hogy káros fénysugárzás elleni hatékony ultraibolya- és kékfényszűrővel is „felszereltek”, amelyek hozzájárulnak az ideghártya hosszú távú károsodásának megelőzéséhez. Abban, hogy kinek melyik lencse a legmegfelelőbb – például a többfókuszú (trifokális) vagy hullámfront-formáló optikai elven működő – a kezelőorvos segít dönteni. A cél, hogy megtalálják azt az egyénileg legmegfelelőbben illeszkedő változatot, amely a leginkább biztosítja a páciens természetes látásélményét.

Fájdalmatlan és gyors beavatkozás

A szürkehályog-műtét Magyarországon az egyik leggyakoribb és leghatékonyabb sebészi beavatkozásnak számít, ráadásul, mivel nem terheli meg a szervezetet, bármely életkorban biztonságosan elvégezhető, nincs felső korhatár sem. A gyors – általában 15-30 perces – fájdalmatlan, kíméletes beavatkozás rendszerint ambuláns formában zajlik; a lencsék élethosszig tartó beültetése könnyű és biztonságos. Az operáció helyi érzéstelenítéssel elvégezhető olyan apró bemetszéssel, amelyet összevarrni sem szükséges: a seb magától bezáródik, a gyógyulási folyamat pedig nagyjából 4-6 hetet vesz igénybe.

A műtét után ugyan jelentkezhet enyhe diszkomfortérzés, fényérzékenység vagy könnyezés, azonban ezek a panaszok rendszerint néhány nap után megszűnnek, és előfordul az is, hogy valaki már a műtét másnapján élesen lát. A végleges látásélesség, és ezzel az életminőség jelentős javulása jellemzően fokozatosan, a műtétet követő egy hónapon belül szokott bekövetkezni.