Multifokális lencsék: kiknek jelenthetnek megoldást?

Közel- és távollátásra egyaránt kényelmes megoldást jelentenek a multifokális lencsék, amelyek több szemüveg tulajdonságait egyesítik. Cikkünkben összefoglaltuk, milyen érvek szólhatnak e lencse használata mellett.

A kor előrehaladtával a különböző látásproblémák előfordulásának gyakorisága is megnő. Ahogy öregszünk, úgy a szemlencse rugalmassága is fokozatosan csökken, ezért romlik a szem közeli fókuszáló képessége. Ezt a jelenséget öregszeműségnek, azaz presbyopiának hívjuk, következtében pedig idővel egyre nagyobb nehézséget okoz a közeli szövegek olvasása. Te is észrevetted, hogy míg korábban 25-30 cm-re tartottad az újságot, idővel egyre messzebbre kellett tolni azt a szemedtől ahhoz, hogy el tudd olvasni? Ez esetben az öregszeműség folyamata már nálad is tetten érhető. Egyénenként változó, hogy mikor indul be az öregedés folyamata a szemben, általában 40-45 éves kor tájékán jelentkeznek először a kellemetlen tünetek.

A negyvenes éveinkben már a közeli látásproblémák mellett sokszor a távollátás is gondot okoz. Emiatt folyamatosan váltogatnunk kell a szemüvegeket aszerint, hogy éppen közeli, vagy távoli pontokra helyeznénk a figyelmünket. Bizonyos élethelyzetekben – például vezetés vagy aktív sportolás során – ez azonban nem, vagy csak nagyon nehezen megoldható. Az ilyen esetekben lehetnek hasznosak a multifokális - vagy más néven többfókuszú – lencséket tartalmazó szemüvegek.

Kiknek ajánlottak a multifokális lencsék?

Míg a hagyományos, egyfókuszú lencsék csupán egyetlen fókuszponttal rendelkeznek, és a rövid-, vagy éppen a távollátásban segíthetnek, a multifokális lencse minden távolságra biztosítja az éles látást. Segítségével tehát a közeli és távoli dolgokat is egyaránt élesen látja a viselője, így nem kell folyamatosan cserélgetni a szemüvegeket. Hasonló elven működnek az úgynevezett bifokális – vagy más néven kétfókuszú – lencsék is, amelyek két fókuszponttal rendelkeznek. Ezekkel ugyanúgy biztosítható egyszerre a közel- és távollátás, a köztes távolságra azonban nem képesek fókuszpontot nyújtani, így ezeken a területeken továbbra is homályos marad a látás. Ráadásul a lencsék illesztésénél jól látható választóvonal figyelhető meg, ami miatt sokak számára zavaró lehet a viselésük. Ezzel szemben a multifokális lencsék a közeli és távoli tárgyak között fokozatos átmenetet biztosítanak, nincs látható éles határvonal a dioptriák között.

Közel- és távollátásra egyaránt kényelmes megoldást jelentenek a multifokális lencsék. Fotó: Getty Images
Közel- és távollátásra egyaránt kényelmes megoldást jelentenek a multifokális lencsék. Fotó: Getty Images

A szemlencse alsó részén helyezkednek el a közeli dolgok észlelését segítő dioptriák, amelyek például az olvasást segíthetik. A középső területek középtávolságra nyújtanak megfelelő látást, például számítógéphasználat vagy főzés közben lehet fontos szerepük. A felső harmadon keresztülnézve pedig a távolabbi, 5 méternél is messzebb lévő tárgyakat láthatjuk tisztán.

Ránézésre a multifokális lencsék nem különböznek a sokak által ismert egyfókuszú lencsékétől, viselésük ugyanakkor igényel némi „gyakorlást” az agyunk számára. Mivel több szemüveg funkcióját egyesíti, többféle dioptriával, a különböző látómezőkre való átállás kezdetben okozhat némi szédülést, egyeseknél fejfájást. A legtöbben azonban 1-2 nap viselés után megszokják és mindenféle kellemetlenség nélkül hordhatják a szemüveget.

Fontos, hogy a szemüvegvásárlást minden esetben megelőzze egy látásvizsgálat. Optikai szaküzletben ugyanis nemcsak az optometrista határozza meg a megfelelő látásélességet, de az optikai tanácsadók is segítenek kiválasztani az igényeidnek leginkább megfelelő szemüveget.

Az Ofotért Magyarország legnagyobb optikai hálózataként közel 100 üzlettel várja vásárlóit országszerte, már több mint 70 éve. Üzleteinek mindegyike az országos minőségi előírásoknak megfelelő szolgáltatásokkal, széles választékkal és kedvező akciókkal várja vásárlóit az év minden napján. Amennyiben multifokális szemüveget szeretnél, foglalj időpontot látásvizsgálatra a hozzád legközelebb eső Ofotértbe. (X)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
4 korai tünet, amely szívinfarktust jelezhet – Napokkal korábban figyelmeztethetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!