Megnézhető, ilyen érzés színtévesztőnek lenni

A színvakság és színtévesztés olyan érzékelési probléma, amely nem ront jelentősen az életminőségen, mégis kellemetlen lehet, hiszen számos dolgot színkódok jelölnek, például a forgalomirányításban. Most átkalibrált színvilágú képekkel érethetővé tették a problémát azok számára is, akik érzékelésével nincs semmilyen baj.

Arról mindenki hallott, hogy vannak színvakok és színtévesztők , hiszen ha máskor nem, a jogosítvány megszerzéséhez szükséges orvosi vizsgálaton a felnőttek jelentős nagy része átesett a színlátást ellenőrző teszten. A másik ember érzékelésébe azonban nem vagyunk képesek belehelyezkedni, azért azt sem tudjuk elképzelni, hogy a különféle színlátási problémákkal élő emberek hogyan is képezik le az őket körülvevő világ látványát.

A színvakság legismertebb formája a zöld és a piros színek összekeverése
A színvakság legismertebb formája a zöld és a piros színek összekeverése

A színvakság elég gyakori jelenség, különösen a férfiak esetében, akik között minden 12-ből egynek van ilyen látási zavara. A másik nem ebben jobban áll, hiszen 200 nőből csak egy küzd ezzel a problémával. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon több mint 400 ezer ember (mintegy 26 ezer nő és 393 ezer férfi) él valamilyen színlátási problémával él.

A MVF Global brit központú marketingmulti állította elő azokat a GIF-eket, amelyek betekintést nyújtanak abba, hogy a színvakok milyen módon láthatnak. Ehhez egy színekkel teli virágpiacot választottak helyszínnek. A színlátási problémákat bemutató GIF-ek itt láthatók .

Színlátásunkat két képességünk határozza meg. A színidentifikáció, azaz hogy, képesek vagyunk-e helyesen megnevezni a színek neveit és a színdiszkrimináció, azaz a különböző színek megkülönböztetésének képessége. Mi van, ha ezekben gyengék vagyunk? Részletek!

A színvakság legismertebb formája a zöld és a piros színek összekeverése, amely a különféle színérzékelési problémák (protanopia, deuteranopia, protanomália és deuteranomália) esetében is megjelenik. Emellett van olyan színérzékelési zavar is, amely a kék szín látását teszi lehetetlenné, sőt előfordul, hogy egyáltalán nem lát valaki színeket (achromatopsia vagy monokromázia), s a világ csak szürkeárnyalatosan létezik a számára, mit egy régi tévén vagy mozifilmen.

A szemészek szerint minden színtévesztőnek egyedi defektusa van. Az akromátok nem látnak színeket és a színtévesztők között is igen ritkán fordulnak elő. A dikromátoknak az egyik receptoruk érzékenysége fedésbe kerül egy másikéval, ennek következtében csak két szín közti tartományban érzékelnek színeket. A leggyakoribb a protanotóp és a deuteranóp színérzékelési rendellenesség. Az anomál trikromátok már érzékelik mindhárom alapszínt, azonban kismértékben elmozdult valamelyik érzékenységi görbéjük, és ezért kimutathatóan tévesztik a színeket. Leggyakoribb formája a deuter- és a protanomália. Végül is a színérzékelési zavarok között ismert a protanópia (vörös vakság), a protanomália (a vörös gyenge érzékelése), a kék csap monokromázia, a tritanópia (kék vakság), a deuteranomália (a zöld gyenge érzékelése) és az achromatopsia (monokromázia).

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.