Egyre több a rövidlátó gyerek itthon

Sok gyerekről derül ki iskolakezdéskor, hogy szemüvegre van szüksége. Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója szerint ráadásul a következő 10-15 évben ugrásszerűen megnő majd a rövidlátók száma.

Az elmúlt tíz évben 20 százalékról 25 százalékra nőtt a rövidlátók aránya Magyarországon. A korábbiaknál több fiatalnak kell szemüveg, mert elfárad a szemük a túlzásba vitt képernyőnézésben, ráadásul az okostelefonokat és a táblagépeket túl közel tartják. Emellett a kis felületre történő koncentrálás és a természetes fény hiánya is hozzájárul a rövidlátás kialakulásához. Az iskolakezdéskor sok kisgyerekről derül ki, hogy szemüveget kell viselnie - hívta fel a figyelmet dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója az egyetem közleményében .

Az iskolakezdés felszínre hozhatja a problémát

A szülők gyakran viszik el szemészeti vizsgálatra a gyerekeket az iskolakezdés első hónapjaiban, sokakról ekkor derül ki, hogy szemüvegre van szükségük, mert rövidlátók. A gyerekeknek az iskolában egyre többet kell használniuk a szemüket, mind az olvasáshoz közelre nézve, mind a táblára írtak követéséhez, ami felszínre hozhatja a problémákat. Az iskolába járó gyerekeknél arra kell figyelni, hogy 30 centiméteres távolságból tudjanak olvasni és 5 méterről felismerjék a látóélesség vizsgáló tábla feliratait, jelzéseit. Az elmúlt években megfigyelhető folyamat, hogy a kisgyerekek akár már 3 éves kortól elkezdenek táblagépeket, okostelefonokat és számítógépeket használni. Az ezekből a készülékekből kiáramló mesterséges fény , illetve a sok közelre nézés rövidlátás kialakulásához vezet - hangsúlyozta dr. Nagy Zoltán Zsolt.

Tévhit, hogy a rövidlátást ki lehet nőni A rövidlátás kialakulásának alapvetően anatómiai okai vannak: akkor jelentkezik, ha a csontos szemüreg hosszabb a normálisnál, illetve a lencse felszínének domborúsága is okozhat fénytörési problémát, ami gyengíti az éleslátást. Tovább részletek itt .

A szemészeti klinika igazgatója szerint, az is problémát jelent az okostelefon túlzott használatában, hogy a készülékeken nagyon kicsi minden. Ez a szemtől a szemlencse folyamatos domborúvá tételét igényli, ami a közelre nézés feltétele. Régen is hozzájárult a rövidlátás kialakulásához, ha valaki állandóan közelre nézett, például sokat olvasott. Megfigyelhető a szemészprofesszor szerint az is, hogy az egyetemi évek alatt nő a rövidlátás gyakorisága, főként az olyan szakok esetében, ahol kiemelkedően nagy mennyiségű tárgyi tudást kell elsajátítani, több ezer oldalnyit olvasni egy-egy szemeszterben. Látható az is, hogy például az informatikusok között is nagyon magas a rövidlátók aránya, hiszen teljes munkaidejükben monitorokat néznek.

Az iskolába járó gyerekeknél arra kell figyelni, hogy 30 centiméteres távolságból tudjanak olvasni és öt méterről felismerjék a látóélesség vizsgáló tábla feliratait, jelzéseit. Fotó: Getty Images
Az iskolába járó gyerekeknél arra kell figyelni, hogy 30 centiméteres távolságból tudjanak olvasni és öt méterről felismerjék a látóélesség vizsgáló tábla feliratait, jelzéseit. Fotó: Getty Images

Ugrásszerű növekedés várható

Korábban a lakosság nagyjából 20 százaléka volt rövidlátó, ma ez már 25 százalékra növekedett, de a következő tíz-tizenöt évben ugrásszerű növekedés várható. Egyes ázsiai országokban már 75 százalék a rövidlátók aránya, a fejlett nyugat-európai országokban is ehhez közeli helyzet alakulhat ki, ha a szülők nem korlátozzák a gyerekek képernyőnézési idejét. Az lenne az ideális, ha a kisgyerekek 3-6 éves korig nem használnának okostelefont, a napi másfél-két óránál több monitornézés sem előnyös és nagyban hozzájárul a rövidlátás kialakulásához. Ennek valószínűsége annál jobban csökken, minél többet van egy gyerek a szabadban, természetes megvilágítású környezetben, mert a mesterséges fények növelik a rövidlátás kialakulásának esélyét - mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt.

Tévhit, hogy szemtornával javítható

A rövidlátás felismerésében a szülők mellett kiemelt szerepe van a pedagógusoknak is. Ha a gyerekek hunyorognak és nem látják jól a táblát akkor szükséges egy gyermekszemészeti szakorvosi vizsgálat elvégzése. A kisgyermekkorban jelentkező, úgynevezett korai rövidlátás mellett gyakori a serdülőkori rövidlátás. Ennek az az oka, hogy 14-15 éves korban hirtelen kezdenek el nőni a fiatalok és a szemtengely, illetve a szemüreg hossza is növekszik. Ha ez nincs arányban, akkor minden milliméter növekedés három dioptria eltérést okozhat. Tévhit, hogy ez szemtornával javítható, hiszen a csont méretének változását a szem mozgatásával nem lehet módosítani - fűzte hozzá a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója.

Korai még a kontaktlencse

A kontaktlencse használatát 18 éves korig nem szoktuk javasolni, ennek higiénés okai vannak. Nem biztos, hogy egy kisebb gyerek be tudja tartani azokat az előírásokat, amelyek a kontaktlencse viseléséhez szükségesek. Kivételt jelent az, amikor a két szem dioptriája között nagy, akár három dioptriás vagy afölötti eltérés van. Ez szemüveggel nem korrigálható jól, mert a két szem által alkotott kép nagyságában méretbeli eltérés van, ami fejfáját és egyéb tüneteket is okozhat - tette hozzá dr. Nagy Zoltán Zsolt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!