A szemben lévő foltok ezt jelzik

A szemünkben megjelenő, sötét foltok elsősorban a napsugarak hatására alakulnak ki. Mit jeleznek?

A napsugárzás kapcsán általában a bőr védelméről esik szó, amiről nem lehet eleget beszélni, hiszen a túlzott napozás, az UV-sugarak ártalmai - bőrtípustól függetlenül - hosszabb távon mindenkinél jelentkeznek. Viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy a túlzott UV-sugárzás a szem szöveteit is károsíthatja.

Szembetegségeket jelezhet

A szemünk színét adó íriszen apró, sötét pöttyök jelenhetnek meg a nap hatására, ami ugyan még nem utal rákos elváltozásra, mégis komoly betegségek veszélyeire figyelmeztet. Kutatók szerint azoknál, akik szemében kifejlődnek ezek a foltok, nagyobb a kockázata a szürke hályog, a makuladegeneráció , illetve a napfénnyel kapcsolatos egyéb szembetegségek kialakulásának. Eredményeiket az Investigative Ophthalmology & Visual Science júliusi számában publikálták.

A fejlett társadalmakban az időskori látásromlás egyik vezető oka napjainkban az úgynevezett szemfenéki meszesedés, orvosi kifejezéssel makula-degeneráció. Köznyelvi elnevezése valójában helytelen, hiszen egyáltalán nem a szemfenéki erek meszesedése okozza. Hogy pontosan mi, arról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

"Ugyan még nem ismerjük a napfény szerepét bizonyos szembetegségek kialakulásában, a szemben található foltok egyfajta biomarkerként jelezhetik, hogyha a napfény dózisát" - mondta el Dr. Christoph Schwab, a Grazi Orvostudományi Egyetem szemésze. A tanulmányt is publikáló szakember munkatársaival több mint hatszáz ember szemét vizsgálta meg, akik Stájerország strandjain fürdőztek. Ki is kérdezték őket a napozási szokásaikról, illetve hogy használnak-e napszemüveget , és átlagosan mennyi időt töltenek a szabadban.

A világos szemszínűeknél gyakrabban jelennek meg a foltok
A világos szemszínűeknél gyakrabban jelennek meg a foltok

A napfény vagy a mesterséges fényforrások - például a hegesztőfény, illetve a szolárium - fokozott használata megégethetik a szem felszínét (szaruhártya és kötőhártya) hasonlóképpen, mint ahogy a nap a bőrt megégeti. A veszély nagyobb az olyan környezetben, ahol az UV-sugárzás visszavert, mint például a vízparton vagy havas környezetben. Ezért is lehet érdekes a fürdőkbe gyakran járók szemeinek vizsgálata.

A foltok jellemzően az írisz alsó-külső felén szaporodnak meg jobban, feltehetően azért, mert ezt a részt kevésbé árnyékolja a szemöldökcsont és az orr. Sokkal nagyobb arányban fedezték fel ezeket a sötét foltokat az idősebb korosztálynál, illetve azoknál, akik többször leégtek a napon. Szintén gyakoribbak voltak a pöttyök azoknál, akik kevésbé foglalkoznak a fényvédelemmel, ritkábban használnak például naptejeket. Észrevették a kutatók azt is, hogy a foltosodás a világosabb szemszínűeket érinti nagyobb arányban.

Forrás: WebMD

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!