Vérnyomáscsökkentő helyett a kivi is megteszi?

Norvég kutatók bebizonyították, a kivi hatásos vérnyomáscsökkentő, rendszeres fogyasztása a vérnyomást a normál értékhez közelíti.

Rune Blomhoff és munkatársai évek óta foglalkoznak a kivi hatásainak kutatásával. Korábban bebizonyították, hogy az eredetileg Kínából származó gyümölcs gátolja a véralvadás alapjául szolgáló vérlemezkék összecsapódását.

A kivi szinte minden fontos vitamint tartalmaz, gazdag antioxidáns vegyületekben. Európában a gyümölcs főként akkor terjedt el, amikor a kivi termesztésének vezető országa a II. világháború után Olaszország lett.

A norvég kutatók szív- és érbetegség szempontjából kiemelten veszélyeztetett vizsgálati alanyokat választottak. Igen kövér, erős dohányos férfiakat kértek részvételre. A vizsgálatot 100, emelkedőben lévő vérnyomású vagy már eleve magas vérnyomású férfi fejezte be. Először egy hónapig arra kérték a résztvevőket, hogy ne szedjenek gyógyszereket, antioxidáns készítményeket, és mivel a véralvadás kérdése is érdekelte a vizsgálókat, ne vegyenek be acetil-szalicilsavas tablettát se.

Véletlenszerű elosztás szerint 33 résztvevő naponta három kivit fogyasztott, ugyanannyi vizsgálati alany mindenféle más gyümölcsöt és zöldséget evett ugyanolyan mennyiségben, végül a többiek a megszokott étrendjüket tartották.

A kivicsoportban már a kissé emelkedett vérnyomású résztvevők vérnyomása is csökkent, de a magas vérnyomásúak első értéke, a szisztolés vérnyomás átlag 15 Hgmm-el ment lejjebb, a második érték, a diasztolés nyomás 13 Hgmm-el lett alacsonyabb. Ez új gyógyszerek bevezetésekor is kiemelkedő hatásnak számít.

A kivi a vérnyomást növelő enzim hatását is gátolta, és a véralvadási készséget csökkentette. Ez azt jelenti, hogy háromféle kedvező szívvédő hatása van.

A tanulmány a Journal of Human Hypertension című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.