Kezelés nélkül halálos lehet

Tízezer végtagot amputálnak évente Magyarországon, ebből hétezret azért, mert az érszűkület miatt a keringés annyira leáll, hogy a végtagon elhalások keletkeznek és azok elfertőződnek. A betegség - ha nem kezelik - halálos kimenetelű is lehet.

Dr. Pécsvárady Zsolt, a Flór Ferenc kórház főorvosa ismertette a betegséget.

- Mi az alsó végtagi érszűkület?

- Ez az érszűkület egyik megjelenési formája, legjellemzőbb tünete a járás közben megfájduló és begörcsölő láb. Azért fontos a lábon megjelenő érszűkületet komolyan venni, mert a diagnózis megmentheti a lábat az amputálástól, illetve megelőzheti a szívinfarktust vagy a stroke-ot. Az érszűkület ugyanis nemcsak a szívkoszorúereken, nem a végtagokon, hanem az egész érrendszer területén kialakul.

- Ebbe bele is lehet halni?

- Nemzetközi felmérések azt mutatják, hogy ha megjelennek az érszűkület tünetei, de a betegséget nem diagnosztizálják és nem kezelik, akkor öt éven belül tíz diagnosztizálatlan beteg közül három meghal. További öt éven belül újabb két ember hal meg tíz beteg közül. Az idejében elkezdett terápiával - gyógyszerekkel, értágítással, műtéttel - ez a folyamat kordában tartható. Nem a végtag elfekélyesedésébe, elvesztésébe hal bele a beteg, hanem abba, hogy az érszűkület a test többi erét is érinti, így a beteg szívinfarktust vagy stroke-ot kaphat.

- Sok embert érint ez a betegség?

- Igen. Ötven év felett minden harmadik ember érintett. Mint számos más betegségnél, itt is a dohányzás, az elhízás, a mozgásszegény életmód, az emelkedett vércukorszint, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint növeli a kockázatot.

- Csak az időseknél alakul ki érszűkület?

- Nem. Az erek beszűkülése akár az ember húszas éveiben is elkezdődhet, a komolyabb tünetek azonban a negyvenes, ötvenes korosztálynál jelentkeznek általában. Érszűkületben - becslések szerint - körülbelül egymillió ember szenved Magyarországon.

- Rájöhet egy laikus is, hogy alsó végtagi érszűkülete van? Mik a tünetek?

- Az alsó végtagi érszűkület diagnózisát egy orvosok által összeállított teszt segítségével bárki ellenőrizheti önmagán. Bátorítjuk is erre az embereket, hiszen ez megmentheti az életüket. Csupán arra van szükség, hogy kellő intenzitással gyalogoljon a beteg és mérje, mikor kezdődik a lábfájása és mennyi idő alatt múlik el. Az érszűkületes lábfájást nem lehet összetéveszteni a reumás fájdalmakkal. Az alsó végtagi érszűkületet "kirakatbetegségnek" is nevezik, mivel az ember rövidebb-hosszabb séta után kényszerűen megáll, hogy a fájdalom enyhüljön. Amint az elmúlik, tovább tud menni. Minél rövidebb a két megállás közötti távolság, annál súlyosabb az érszűkület. Tehát járni kell, hogy felfedezzük a bajt.

- Ezért az a program neve, hogy "Járj az életedért"?

- Ezért is, valóban, hiszen járva derül ki, hogy tényleg ettől a betegségtől szenved-e a páciens, és azért is, mert maga a testmozgás csökkenti a betegség kialakulásának, továbbfejlődésének a kockázatát. A rendszeres testmozgás alapvető, s nem utolsó sorban olcsó terápiája az érszűkületnek, de sajnos sokan épp ezzel a kezelési lehetőséggel nem élnek. Hetente háromszor fél-egy órányi folyamatos mozgás segít a betegség megelőzésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!