Évente negyvenezer szélütés

Ma Magyarországon a szív-érrendszeri eredetű betegségek jelentik a leggyakoribb halálokot, melyeknek egyik csoportja az agy vérkeringési zavara, a stroke. Hazánkban évente több mint 40.000 szélütés (stroke) fordul elő.

Tízezer szélütés szoros összefüggésben áll a különböző szívritmuszavarokkal. A szívritmuszavarok közül a leggyakoribb a pitvarfibrilláció, amely hazánkban 130.000-nél is több embert érint. A pitvarfibrilláció fennállása a betegeknél a stroke kockázatát ötszörösére növeli. A stroke megnövekedett kockázatának oka, hogy a szabálytalan szívverés következtében a szívben vérrög alakulhat ki, és ez a véráramban tovább sodródva elzárja az agyi ereket. Emiatt megszűnik az agy egyes részeinek vérellátása, az agysejtek nem jutnak hozzá a túlélésükhöz nélkülözhetetlen oxigénhez.

Stroke következtében hazánkban évente mintegy 20.000 ember hal meg, a túlélő betegek többsége pedig tartós ápolásra szorul. A maradandó egészségkárosodáson túl a stroke a nemzetgazdaság számára is jelentős terhet jelent, a szélütésen átesett betegek éves kezelési és ápolási költsége meghaladja a 40 milliárd forintot.

A stroke súlyos szövődményei miatt kiemelten fontos, hogy a tüneteit mihamarabb felismerjük. Tüneteire jellemző, hogy hirtelen alakulnak ki, lehetnek múló jellegűek vagy tartósan fennmaradóak, valamint megjelenhetnek külön-külön és együttesen is. Kialakulhat az arc vagy a végtagok féloldali bénulása, gyengesége vagy érzészavara, a száj félrehúzódása, a beteg beszéde érthetetlenné válhat. Felléphet látászavar, vakság, szédülés, zavartság vagy eszméletvesztés, valamint az érzékelés zavara. Jelentkezhet hirtelen kialakuló, súlyos, látszólag ok nélküli fejfájás formájában is. A szélütés gyanúja esetén, akár a fent említettek közül már egyetlen tünet észlelésekor is azonnal mentőt kell hívni, ne várjunk arra, hogy azok esetleg maguktól elmúlnak!

A stroke-ok egy része odafigyeléssel, megfelelő kezeléssel megelőzhető:

  • Mérje rendszeresen vérnyomását, a vérnyomás értékét tartsa 140/90 Hgmm alatt!
  • Kezeltesse vérnyomását, cukorbetegségét és magas koleszterinszintjét!
  • Mellőzze a dohányzást! Változtassa meg életmódját (testsúlycsökkentés, dohányzás abbahagyása és a fizikai aktivitás elkezdése)!
  • Csökkentse az alkoholfogyasztást!
  • Kerülje a stresszes életmódot!
  • Szedje a gyógyszerét pontosan az orvos utasításai szerint, még akkor is, ha tökéletesen jól érzi magát!

A véralvadásgátló készítmények alkalmazásával megakadályozható a stroke -ot okozó vérrögök, és ez által az agyi érelzáródások kialakulása. Ma már hozzáférhetőek olyan modern véralvadásgátló készítmények, amelyek több szélütést képesek megelőzni, mint a hagyományos terápiák, alkalmazásuk kevesebb szövődménnyel jár, és a pitvarfibrilláló betegek számára hatékonyabb, biztonságosabb és kényelmesebb is használatuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!