Kinek érdemes a visszerekre figyelnie?

A visszeresség nem pusztán esztétikai probléma, amit jobb elrejteni a külvilág elől, hanem egy olyan érrendszeri betegség látható tünete, aminek korai felismerése a későbbi szövődmények elkerülése miatt elengedhetetlen.

A krónikus vénás betegség sokunk életét keseríti meg a láb fájdalma, feszülő, égő érzése, elnehezülése vagy a vádli görcse formájában, melyek főként a nap vége felé, melegben vagy, a hosszú ülőmunka, esetleg tartós ácsorgás során mind gyakrabban lépnek fel. Az említett panaszok mellett ödéma, kisebb-nagyobb, sötét, kitágult visszérszakaszok árulkodhatnak arról, hogy valami nincs rendben vénás keringésünkkel. A felsorolt tünetek valószínűsíthetően vénás eredetű (visszeres) problémát jeleznek, a pontos diagnózist azonban csak szakember (háziorvos vagy érbetegek ellátásában jártas szakorvos például angiológus, érsebész) állapíthatja meg.

Mivel a visszeres panaszok és tünetek hátterében olyan betegség áll, mely a vénás rendszer károsodásával jár, rendkívül fontos a korai felismerés, az életmódváltás és a megfelelő kezelés. A betegség sokakat érint, hiszen az eddigi legnagyobb vénás nemzetközi szűrés, a Vein Consult Program 2011-es eredményei szerint a háziorvosok által leszűrt páciensek 80%-át érinti. Mégis jellemző, hogy orvos helyett inkább otthoni praktikákkal próbálunk szabadulni a kellemetlen panaszoktól - helytelenül, a betegség súlyosbodását és a lehetséges szövődményeket szem elől tévesztve.

Kik figyeljenek oda jobban?

A visszértágulatok kialakulásában fontos szerepe van az öröklődésnek, de ugyanúgy az életmódnak is, hiszen azon tevékenységek, melyek tartós állással, üléssel járnak, fokozzák a vénás pangást. A túlsúly is jó "barátja"a visszereknek: azok, akik felesleges kilókkal küzdenek, sokkal nagyobb százalékban szenvednek ettől a betegségtől.

Az ösztrogén nemcsak az állapotos hölgyeknek okozhat panaszokat, ugyanúgy rizikócsoportba tartoznak a hormon miatt azok is, akik fogamzásgátlót (esetleg más, ösztrogén tartalmú hormonpótlót) szednek.Kiemelt rizikócsoportba tartoznak a terhes nők, esetükben nagyrészt a hormonális tényezők okolhatók, hiszen az ösztrogén hatására csökken az érfalak rugalmassága, nő az áteresztőképesség, azaz nagyobb eséllyel alakul ki a végtagokon vizenyő.

Forduljunk orvoshoz az első tünet megjelenése után!

Az orvosi vizsgálatok cseppet sem kellemetlenek, az orvos a beteg kikérdezésével a lehetséges kiváltó okokat, társbetegségeket (diabétesz, magas vérnyomás stb.) igyekszik feltárni amellett, hogy fizikális vizsgálatot és szükség szerint műszeres vizsgálato(ka)t végez. Ennek során felméri a bőrön látható-tapintható elváltozásokat, gyulladását, megkopogtatja a vénákat, feltérképezi a betegségben érintett érszakaszokat, azok átjárhatóságát (ez a doppler-vizsgálat, melyet ultrahanggal végeznek).

Ha a pontos diagnózis is megvan, gyógyszeres kezelést javasolhat a vénafalat belülről erősítő, úgynevezett venoaktív készítmény formájában, és különféle életmóddal kapcsolatos tanácsokkal látja el az érintetteket. A terápia mielőbbi megkezdése és előírás szerinti követése elengedhetetlen a betegség súlyosbodásának megelőzése, vagyis a még fájdalmasabb panaszok, illetve a nehezen gyógyítható elváltozások megelőzése érdekében!

Visszeres vagy visszérgyanús panaszainkra sosem szabad "saját szakállra" fájdalomcsillapítót, vízhajtót vagy bármilyen olyan orvosságot alkalmazni, amit nem a kivizsgált visszeres problémáinkra javasolt az orvos, hiszen így jócskán késleltethetjük saját gyógyulásunkat. A visszeres fájdalom és lábfeszülés csökkentésére a venoaktív gyógyszer szolgál.

Rémítő következmények

A kezeletlen probléma súlyosabb következményekkel jár: a végtagokban pangó vér ugyanis kitágítja a kis ereket, így azok képtelenné válnak a megfelelő sebességű szállításra, sőt akár az áramlás iránya is megfordulhat. Az itt megrekedő méreganyagok gyulladásos folyamatokat indíthatnak el, mely lábszárfekély is kialakulhat. Ez utóbbi azonban már sokkal nehezebben kezelhető, súlyos betegség, mely valóban jelentős terhet jelent mind a betegnek, mind a környezetének.

Jó hír azonban, hogy ez a kezelés nélkül folyamatosan súlyosbodó, krónikus betegség időben felismerve, kisebb-nagyobb életmódbeli változtatásokkal, modern terápiás eszközök alkalmazásával jól kezelhető, súlyosbodása lelassítható, a szövődmények kialakulása kivédhető. Sokat tehetünk az évek során lábunk egészségéért, ha időben felismerjük a figyelmeztető jeleket, és orvoshoz fordulunk panaszainkkal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!