Kezelni kell, mert ciki a körömgomba

A körömgomba rendkívül kellemetlen betegség, különösen egy fiatal lány életében, aki fürdőbe, strandra, tengerpartra szeretne járni vagy járna szívesen. Szerencsére van hatékony megoldás, hogy a körömgomba ne legyen többé ciki.

Ha kínos uszodába menni

"Még télen elmentünk egy fővárosi fürdőbe, nagyon jól éreztük magunkat. Pár nappal később azonban a bal nagylábujjamon furcsa elváltozást vettem észre a körmömön. Egyre vastagabb és sárgább lett, nem nézett ki túl gusztusosan " - meséli a 20 éves Vivien.

Mivel vastag zoknit és csizmát húzott, először nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, abban bízott, hogy talán magától elmúlik. A köröm azonban egyre rondább és deformáltabb lett. Következő héten a barátai uszodába mentek, Vivien azonban arra hivatkozva, hogy megfázott, nem tartott velük. Félt, hogy a többiek meglátják papucsban és elkezdenek pletykálni, hogy nem tisztálkodik rendesen. Hiszen eddig ő is úgy gondolta, hogy körömgombája csak olyan embereknek lehet, akik nem figyelnek oda magukra.

A körömgomba lelkileg is nehéz

Lelkileg nagyon megviselte, hogy bizonyos programokban nem tud részt venni, de a legrosszabb azonban az volt, amikor udvarlója egyik este felment hozzá az albérletbe.

Kezelni kell, mert ciki a körömgomba, körömgomba körömgomba kezelése körömgomba tünetei körömgombásodás
Kezelni kell, mert nagyon kellemetlen a körömgomba

A randira készülve színes körömlakkal lekente, de nem tudta eltüntetni a jeleket . "Nagyon kellemetlen volt, amikor a kedvesem megjegyezte, hogy nagyon csúnya. Megkérdezte, hogy mitől. "Elmondtam neki, hogy valószínűleg körömgomba. Aznap este inkább tévézni akart. Nagyon ciki volt" - fogalmazott Vivien.

Egyszerű megoldás körömgomba ellen

A fiatal lány másnap kétségbeesve rohant be a legközelebbi gyógyszertárba. A patikus egy különleges terméket ajánlott, egy színtelen lakkot, amit egy kis ecsettel kell felvinni a körömre. Vivien hazaérve azonnal kipróbálta, ám másnap még semmilyen hatást nem észlelt. Délután felhívták a barátai, hogy a korábban megbeszélt közös horvátországi nyaralásról egyeztessenek. Vivien legszívesebben elsírta volna magát, egész évben erre spórolt, most azonban nem tudta, el merjen-e menni az útra. A tengerparton elvégre nem vehet majd fel zoknit.

Elkeseredve hívta fel anyukáját, aki megnyugtatta, hogy a körömgomba kezelhető és ne legyen türelmetlen, foglalja csak le az utazást. És valóban: pár hét múlva már látható volt a javulás, kitartó, több hónapot magába foglaló, rendszeres kezeléssel pedig teljesen eltűnt a körömgomba, a lábujjköröm ismét egészséges és szép lett. Vivien pedig élete legszebb nyaralásának tartja azt a horvátországi hetet, amelyet a barátaival töltött, körömgomba nélkül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.