Az egyetlen hatásos módszer derékfájás ellen

A nyugati világban élők 80 százaléka számíthat rá, hogy életében valamikor szenvedni fog a rémes derékfájástól. De megfelelő edzésprogram kitartó végrehajtásával elkerülhető a tünetek kiújulása egy átfogó tudományos vizsgálat szerint.

Derékfájás több okból is kialakulhat, beleértve az életmódot, a genetikát, az ergonómiát, a sportsérüléseket, de még a hólapátolást és a balszerencsét is. A leggyakrabban azonban a kiváltó ok ismeretlen marad.

A legtöbb ember első találkozása a hátfájással csak egy múló ismerkedés. Azonban a probléma nyomasztó gyakorisággal visszatérhet, s becslések szerint mintegy 75 százaléknál egy éven belül ismét megjelennek a tünetek.

Ha elkezdődnek az ismétlődő esetek, az elvezethet abba az állapotba is, amit az orvosok és kutatók spirális hanyatlásnak hívnak. Ha ugyanis valaki a fájdalom miatt sokat fekszik, hogy a mozgás miatti hasogatást elkerülje, azzal elgyengíti az izmokat és az ízületeket, s így még kevésbé képes elviselni az azonos intenzitású fizikai tevékenységet, mint korábban, azaz egyre nehezebben tér vissza a normális életvitelhez. Minél több a kényszerű tétlenség, annál gyorsabb lesz a fájdalomspirál.

Derékfájás csillapítása gyógyszerek nélkül A hát- és derékfájás gyakori panasz - főleg a hivatásos sofőrök körében. A fájdalomcsillapítás nem gyógyszeres megoldásaira dr. Embey-Isztin Dezső fájdalomspecialista adott javaslatokat. Kattintson! Nagy elszántsággal ez a folyamat megállítható, de erre nem mindenki képes. A kutatások azonban kevéssé vizsgálták eddig, hogy mit lehet tenni szisztematikusan a derékfájás ellen, és mi nem hatásos.

A University of Sydney és a JAMA Internal Medicine kutatói ezért elhatározták, hogy annyi releváns adatot gyűjtenek össze és elemeznek, amennyit csak lehet. Összesen hatezer tanulmányt vizsgáltak át, s ezek közül mindössze 23-at találtak módszertanilag eléggé megalapozottnak. De ezek a vizsgálatok is összesen több mint 30 ezer derékfájós embert érintettek, így elegendően nagy mintát képeztek a megfelelő következtetésekhez.

Az ülő életmód is okozhat derékfájást

Az ülő életmód is okozhat derékfájást. Fotó: iStock A megelőzési technikák számos területre kiterjedtek, így az az oktatásra, az életmódbeli változásokra, a cipő ortopédiai vonatkozásaira , a derékkötők és övek viselésére, a különböző edzésprogramokra és a testmozgási programok bizonyos típusú oktatására is.

A felülvizsgálat azt fogadta el sikeres megelőzési programnak, amelynek végrehajtása után legalább egy évig nem újultak ki a derékfájdalmak, s nem kellett a munkából mulasztani derékfájás miatt.

Az ilyen sikerek aránya, mint kiderült, rendkívül korlátozott. Az oktatások önmagukban semmiféle eredményt nem hoztak, azaz a fájdalmas tünetek megismétlődésének elkerülését képtelenek voltak megakadályozni. Az övek, fűzők és talpbetétek is szinte teljesen hatástalanok, így az emberek, akik ezeket a módszereket alkalmazták többször is visszatérő hátfájással kellett, hogy megküzdjenek egy éven belül.

De az edzésprogramok, oktatással egybekötve, vagy nélkülük hatásosan segítették a megelőzést.

"Tény, hogy a gyakorlatokból származó védőhatás elég nagy volt. A gyakorlatok az oktatással együtt a következő évben 45 százalékkal csökkentették a derékfájós eseményeket. Más szavakkal, majdnem a felére csökkent ezen az úton a tünetek megjelenésének kockázata" - mondta Chris Maher professzor, a felülvizsgálat vezetője.

Érdekes, hogy a testgyakorlási programok fajtái nem számítanak. Dr. Maher és kollégái erre többféle kísérletet is elvégeztek. A megfigyelt páciensek ellenőrzött környezetben heti két-három alkalommal edzettek, és két hónapig kitartottak emellett. A végeredmény az lett, hogy ha egy hátfájós edzi magát a szokásos módon, lényegesen kevésbé valószínű, hogy ismét fájdalmakkal fog küzdeni egy éven belül.

Azonban a gyakorlatok védőhatása általában alábbhagyott, s a problémák kiújulása ismét megemelkedett 12 hónap után, valószínűleg azért, mert sok ember, aki részt vett a vizsgálatban abbahagyta az edzéseket - vélekedik Dr. Maher. Elismerte azonban, nem lehet bizonyosan tudni, hogy önmagában a testmozgás javít a helyzeten hosszú távon, vagy bizonyos edzésmódszerek, gyakorlatok jobbak az adott betegeknél, mint mások. Ezt hosszútávú megfigyeléssel lehet csak megállapítani, s a kutatók most erre is készülnek.

A kutatásvezető azonban leszögezte: "A hátfájást megelőző összes jelenleg rendelkezésre álló lehetőség közül a testmozgás az, amely valóban bizonyítottan működik."

Forrás: New York Times

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.