60 felett: mozgás, amely lassítja az öregedést

Hatvan felett sem áll meg az élet, sőt ilyenkor van csak igazán egészségmegőrző szerepe a rendszeres mozgásnak. Ebben a korban azonban egyáltalán nem mindegy, milyen mozgásformát választunk - ebben a döntésben szeretnénk az alábbiakban segíteni.

A rendszeres testmozgás testünkre és lelkünkre is jó hatással van: hozzájárul, hogy időskorunkban is fittek és aktívak maradhassunk, segít a betegségek megelőzésében és mentális egészségünket is javítja. Mielőtt azonban bármilyen sportba is belevágnánk, fontos, hogy egyeztessünk róla orvosunkkal. Ő segíthet ugyanis az állapotunknak, képességeinknek megfelelő mozgásforma kiválasztásában. De bármilyen sportot is válasszunk végül, sosem szabad megfeledkezni a mozgás előtti alapos bemelegítésről és edzés befejeztével a nyújtásról.

Az alábbi mozgásformákat bátran űzhetjük 60 felett is.

Jóga, gerinctorna

A jóga és gerinctorna nem csak mélyizmainkat segít megerősíteni, de rendszeres gyakorlásukkal az ízületeink kímélése mellett energikusabbá is válhatunk. További nagy előnyük, hogy rendszeres gyakorlásuk javítja a tartást, kilazítja a megmerevedett ízületeket, ráadásul még porckorong-kiboltosulás esetén jó hatással lehet szervezetünkre. Fontos azonban, hogy csak szakember segítségével kezdjünk bele a gyakorlásukba.

javítja a tartást, kilazítja a megmerevedett ízületeket
Javítja a tartást, kilazítja a megmerevedett ízületeket. Fotó: iStock

Úszás

Az úszás minden életkorban tökéletes mozgásforma lehet. Az ízületi problémákkal küzdőknek is gyakran ajánlják, bátran választhatják hát térd-, csípő- vagy hátproblémákkal küzdők, mivel nem terheli meg az ízületeket. Ezen kívül az úszás az egész szervezetünk működését pozitívan befolyásolja.

Kerékpározás

A rendszeres biciklizés hatására nagymértékben javulni fog szervezetünk terhelhetősége és a fizikai teljesítőképességünk. Ezt annak köszönhetjük, hogy a kerékpározás kiválóan edzi a szív- és vérkeringési rendszert és a futással ellentétben az ízületekhez is kíméletesebb. Az pedig már csak ráadás, hogy zsírégető hatással is bír.

Hogyan erősíti a gerinc izmait a torna? Részletek !

Nordic walking

A nordic walking nem csak a megelőzésben, hanem a betegségek kezelésében is segíthet, ezért javasolható magas vérnyomás, cukorbetegség , depresszió, csontritkulás, vagy bizonyos daganatos betegségek esetében is. Ha ezt a mozgásformát választjuk, akkor nem csak állóképességünkön javíthatunk, hanem támogathatjuk a szív- és érrendszerünk egészségét is, miközben az ízületeinket is kíméljük.

Evezés

Az evezés azért is rendkívül hasznos sport, mert sportolás közben a törzstartó és stabilizáló izmaink is működésbe lépnek és erősödnek. Ha pedig ezek az izmaink jól működnek, akkor könnyebben elkerülhetők az esések és a hát bántalmak. Ráadásul pedig a szabadban, a vízen gyakorolt testmozgásnak páratlan stresszoldó hatása is van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!