Inkontinencia-termékeket is érintő megszorítások

Az Új Inko Fórum, az inkontinens betegek, valamint az őket ellátó és ápoló hozzátartozók és szakemberek közös egyesülete elfogadhatatlannak tartja a betegeket érintő áremelést, valamint a felhasználható mennyiség csökkentését - írják sajtóközleményükben.

A fórum tagjai azt a célt tűzték maguk elé, hogy a betegeknek, az orvosoknak és az illetékes döntéshozóknak is minden az inkontinenciával kapcsolatos szakmai jellegű támogatást megadjanak, hogy az inkontinencia egyéni és társadalmi terhei is egyaránt csökkenhessenek. Ahhoz azonban, hogy a felkínált szakmai jellegű tájékoztatás célba érhessen, illetve a közös munka létrejöhessen elengedhetetlen feltétel, hogy a döntés előkészítésbe és döntéshozásba bevonják az érintett civil szerveztet, mely az utóbbi időben sajnos nem történt meg, holott a Fórum a Nemzeti Betegfórum rendes tagja.

A sajtóban megjelent információk szerint az inkontinenciában szenvedők által használt betétek támogatását 80-ról 70 százalékra mérsékelnék. Ez az érintett betegek számára 50 százalékos áremelést jelent, miközben a gyártók utoljára 2003 májusában emelhettek árat. A sok éve változatlan termelői árak mellett az ilyen mértékű általános áremelést az érintetteknek nem fogják tudni elviselni - írják közleményükben, amelyben a betegek érdekeit szem előtt tartva értékelik a sajtóhíreket.

Az írás arra is kitér, hogy - ahogy arról a médiából is értesültek - nadrágpelenkákból napi három helyett kettőt lehetne rendelni, receptenként pedig összesen egy havi mennyiséget, a jelenlegi három hónapra elegendő helyett. A felhasználható termék számának maximalizálása már eddig is számos problémát okozott.

Az adott beteg állapotának leginkább megfelelő segédeszköz alkalmazása a kulcsa racionális és költséghatékony használatnak, így elképesztő és minden szakmai megközelítést nélkülöz, a felhasználható mennyiség önkényes – az érintett betegek igényeit és állapotát teljesen figyelmen kívül hagyó – 33 százalékkal történő csökkentése.

Az Új Inko Fórum az inkontinens betegek valamint az őket ellátó és ápoló hozzátartozók és szakemberek közös egyesülete. Tagjai a betegek és hozzátartozóik mellett az inkontinencia által érintett orvosi területek elismert szakértői, akadémikusok, professzorok, főorvosok.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!