Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Nem jár le a kiskorúak oltási igazolványa
A kiskorúak mentességet kapnak az oltási igazolványokra vonatkozó, 270 napos elfogadási időszak alól - derült ki az Európai Bizottság által jóváhagyott, a koronavírus elleni védettséget bizonyító uniós igazolványról szóló rendelet módosításából.
Koronavírus: tovább romolhat a hazai helyzet
Szokásukhoz híven ezen a héten is megosztották a szennyvízvizsgálatok eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakértői. A friss eredmények alapján elmondható, hogy az új típusú koronavírus szennyvízből kimutatható mennyisége az év tizenkettedik hetében enyhe emelkedést mutatott.
Sok mindent rosszul tudunk az antigéntesztekről
Javaslatokkal segíti a koronavírus-antitest kimutatására kifejlesztett gyorstesztek piacán a fogyasztói tudatosságot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hivatal ugyanis megállapította, hogy az antitesttesztek csak az ellenanyag jelenlétét vagy hiányát mutatják ki, az ellenanyag mennyiségéről azonban nem adnak tájékoztatást. Így a gyorsteszt pozitív eredménye nem jelent automatikusan védettséget a koronavírus ellen.
Tényleg az önterjedő vakcinák jelentik a jövőt?
Világszerte több kutatócsapat is olyan vakcinák kifejlesztésén dolgozik, amelyek a kórokozókhoz hasonlóan maguk is képesek emberről emberre terjedni, ezáltal gyorsan nyájimmunitást kialakítani az adott betegséggel szemben. Nem ez azonban az egyetlen terület, ahol hatékonyan szolgálhatják a közegészségügyi célokat.
Koronavírus: ezért fontos a harmadik oltás
Bár az omikron variáns enyhébb tüneteket okoz, mint az alfa és a delta, attól még nem kizárt, hogy az omikronnal fertőzött beteg kórházba kerül vagy meghal. A harmadik koronavírus-oltás azonban jelentősen csökkentheti ezeket a veszélyeket - derült ki egy nagyszabású amerikai kutatásból.
Törlőkendők okozhattak súlyos kórházi járványt
Több tucat kórházban immár legalább 239 beteg kapta el ugyanazt a bakteriális fertőzést Norvégiában az elmúlt hónapok során. A közegészségügyi hatóság vizsgálatai szerint valószínűsíthető, hogy a különös fertőzéshullámért a betegek ápolásakor használt nedves törlőkendők lehetnek felelősek.
Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.