Az élő vagy legyengített vírust tartalmazó vakcinákról már a múltban is kimutatták, hogy bizonyos mértékben képesek lehetnek fertőzésszerűen terjedni - írja az IFLScience.com . Ennek egyik jól ismert példája a járványos gyermekbénulás ellen szájon át adott vakcina (OPV), avagy az úgynevezett Sabin-cseppek . A beoltott gyermekek bélrendszerében a legyengített poliovírus képes replikálódni, segítve ezáltal az immunrendszert az antitesttermelésben, mielőtt a vakcina kiválasztódna a szervezetből. Kevésbé fejlett területeken az így a környezetbe kerülő vakcinavírus átterjedhet másokra is, mielőtt végleg elpusztulna.
Egyes kutatók úgy vélik, amennyiben szándékosan alkalmaznának fertőző vakcinákat állati populációkban - például denevéreknél vagy a zoonotikus betegségek más ismert rezervoárjainál -, úgy még azelőtt fel lehetne venni a harcot a fertőző betegségekkel szemben, mielőtt azoknak esélye lenne átugrani az emberre. "A vadállatokról emberre átugró fertőzések egyre fokozódó veszélyt jelentenek az emberi egészségre és jóllétre. A jelenlegi eszközeink az újonnan felbukkanó fertőző betegségek kezelésére jellemzően reaktívak, ami végzetes és költséges késlekedést idéz elő a fertőzés felbukkanása és kontroll alá vonása között" - írta az Idahói Egyetem egy kutatócsapata a PNAS című folyóiratban megjelent cikkében.
Az amerikai kutatócsapat matematikai modellek, illetve korábbi kísérletek és tereptanulmányok eredményeire alapozva úgy véli, a terjedőképes vakcinákban megvan a potenciál, hogy proaktív módon gyorsan visszaszorítsanak egy-egy zoonotikus patogént már a rezervoárokban. Mindazonáltal ez a megközelítés - ahogy azt a kutatócsapat és mások is elismerik - nem feltétlenül kockázatmentes. A legfőbb veszélyt pedig ez esetben is az jelenti, amivel az elmúlt időszakban sokat találkozhattunk a híradásokban: a vakcinahatékonyság.
"A vakcinák terjedésének megvan az az előnye, hogy fokozott nyájimmunitást tudnak előidézni ahhoz képest, mint amit pusztán a közvetlen oltásokkal el lehet érni. Ugyanakkor a vakcinaevolúció előtt is lehetőségeket teremt, ami jellemzően aláássa a vakcinák hasznosságát" - írja egy másik csoport a Trends in Microbiology című folyóiratban. Röviden arról van ugyanis szó, hogy akárcsak a vírusok, a vakcinák is változhatnak, ahogy terjednek. Ennél fogva idővel kevésbé hasonlítanak majd a betegségre, amely ellen védelmet nyújtanak, így csökkenni fog a hatékonyságuk, ami tehát további vakcinációt tesz szükségessé.
Embereknél csak indokolt esetben alkalmazható
Ráadásul akadnak ezen túlmutató kockázatok is, főként, ha valaha is embereknél alkalmaznák a terjedő immunitás elméletét. "A terjedőképes vakcinákban óriási potenciál rejlik, de vannak megfontolandó biztonsági kérdések is, amelyeket muszáj megválaszolni, mielőtt sikeresen alkalmazható lenne a módszer" - magyarázta Mark Smithson, a Washingtoni Állami Egyetem biológusa. "Az embereken való alkalmazás olyan populációknál lehet indokolt, amelyeket nehéz elérni (a hagyományos vakcinációs programokkal - a szerk.), vagy olyan járványok esetében, amelyeket közvetlenül beadott oltásokkal nem lehet irányítás alá vonni. Mindazonáltal egy terjedőképes vakcina használata veszélyes lehet. Főként azért, mert azok a vakcinák, amelyekben megvan a terjedésre való potenciál egy populáción belül, szintén rendelkeznek a potenciállal, hogy visszaforduljanak betegséggé" - tette hozzá.
A felvetés pedig egyáltalán nem elméleti, van rá gyakorlati példa is, méghozzá éppen a bevezetőben említett OPV kapcsán. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) leírása szerint nagyon ritka esetekben, amikor egy populációban nagyon alacsony az átoltottság, a járványos gyermekbénulás ellen beoltott gyermekek szervezetéből kiválasztódó vakcinavírus hosszabb ideig is keringhet a közösségben. Márpedig minél tovább a körforgásban marad, annál több genetikai változáson megy keresztül. Így aztán - még ha csekély is a kockázat - a vakcinavírusban is olyan változások mehetnek végbe, amelyek révén az eredeti vírushoz hasonlóan bénulásos megbetegedést válthat ki. Ezt cirkuláló vakcinaeredetű poliovírusként (cVDPV) ismerjük ma.
Éppen a cVDPV esete mutatja meg azonban, hogy a probléma nem elkerülhetetlen, hiszen az csak akkor alakul ki, ha egy adott területen nem megfelelő a rutinszerű oltási program, így pedig az ott élő populáció is védtelen a poliovírussal szemben - legyen az akár az eredeti, "vad" kórokozó, akár a vakcinából származó. Magyarán a bajt nem maga a vakcina okozza, hanem az alacsony átoltottság. Így tehát, amennyiben egy populáció kellő védettséggel rendelkezik, akkor az a vírus minden formájával szemben védelmet nyújt.
Az a legjobb pandémia, amelyik ki sem tör
Ezzel együtt jelenleg a kutatások olyan vakcinák fejlesztésére fókuszálnak, amelyek a zoonotikus betegségek rezervoárjait jelentő állatoknál alakítanának ki nyájimmunitást. Csakhogy hiába lehet sorsfordító ez a megközelítés, a gyakorlatban eddig mindössze egyetlen alkalommal tesztelték. Spanyol kutatók még 2001-ben tettek közzé tanulmányt egy kísérletről , amelyben 147 vadnyulat fogtak be és szereltek fel nyomkövetővel. A rágcsálók nagyjából felét beoltották a nyulaknál vérzéses betegséget okozó calicivírus, valamint a myxomatózis nevű betegségért felelős myxomavírus ellen, mielőtt ismét szabadon engedték volna őket. Amikor 32 nap elteltével újból befogták az állatokat, az oltatlan egyedek 56 százalékának szervezetében is ki tudták mutatni a két kórokozó ellen termelődött antitesteket, ami arra utal, hogy a vakcina terjedni tudott a populációban.
Napjainkban a Lassa-láz, az ebola és a szarvasmarha-gümőkór ellen is zajlik önterjedő vakcinák fejlesztése, illetve remélhetőleg hamarosan zoonotikus betegségeket is meg tudnak célozni ilyen módon a szakemberek. Ha pedig a technológia sikeresnek bizonyul, és a kockázatai sem lesznek számottevőek, úgy talán a következő potenciális világjárvány már olyan lesz, amelyről az emberiség java még csak nem is hall soha.
