Kemenesi: a pandémia még okozhat meglepetéseket

Kell-e harmadik vagy negyedik oltás? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt legújabb posztjában Kemenesi Gábor virológus.

"Jelen körülmények között, tudományos szempontból a három dózis számít alap immunizációnak. (...) Tehát aki még nem tette, vegye fel a harmadik oltást" - javasolja új Facebook-bejegyzésében Kemenesi Gábor virológus. Mint írja, a negyedik oltás hatásosságát több tanulmány is alátámasztja, de arról egyelőre nincs kellő információ, hogy pontosan kinek, mikor és milyen körülmények között lesz indokolt. Véleménye szerint "az eddigi adatok alapján és a járványhelyzet függvényében elsősorban az idős korosztály és/vagy krónikus megbetegedéssel küzdők lehetnek a fő célcsoport". A virológus szerint maximális szintű protektív immunitás a harmadik dózis után alakul ki, a negyedik pedig ugyanezt a szintet képes visszaállítani.

koronavírus-járvány
További koronavírus-variánsok jöhetnek: fontosak az emlékeztető oltások. Fotó: Getty Images

A CDC adataira hivatkozva azt is megemlíti, hogy a koronavírus omikron variánsa - és annak újabb variánsai - ellenjelenleg három vakcina nyújt kellő védelmet: a Pfizer-BioNTech- és a Moderna mRNS-alapú oltóanyaga, valamint a Johnson & Johnson vektorvakcinája.

Továbbra is sok a megválaszolatlan kérdés

Ahogy Kemenesi írja: a pandémia még okozhat meglepetéseket. Véleménye szerint a nyári időszak hozhat enyhülést, amennyiben "szerencsések vagyunk és egyéb hatások (pl. új variáns megjelenése) ebbe nem szólnak bele". A vírus változásait továbbra is számos hajtóerő befolyásolja, ezek közé tartoznak:

  • az immunkompromittált egyének, akikben egy hosszan tartó (ún. perzisztens)fertőzéssorán számos mutációt halmozhat fel a vírus;
  • állatok melyek fogékonyak a vírusra és vissza is tudnak minket fertőzni;
  • a vírus változása, mutációk vagy a genomszakaszok összekeveredését jelentő rekombináció;
  • a kontrollálatlan terjedés, amely segít a fentiekre rátalálni és alapvetően is hajtóerőt képvisel a vírus változásaiban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!