Koronavírus: HIV-fertőzötteknél is hatékony a Szputnyik

HIV-fertőzötteknél alkalmazva is nagyfokú, 79 százalékos hatékonyságot mutat a koronavírus elleni Szputnyik V vakcina - jelentette be az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).

Magyarországon eddig 6,19 millió embert oltottak be COVID-19 ellen .

A világon elsőként mutatták ki Szputnyik V-ről, hogy igazoltan hatékony az antiretrovirális gyógyszerekkel kezelt HIV-fertőzöttek szervezetében. Minderről a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) és az AIDS elleni küzdelem és megelőzés moszkvai központja által végzett kísérletre, illetve az annak nyomán a The Lancet című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva számolt be az orosz oltóanyagok terjesztését finanszírozó RFPI.

Szputnyik V vakcina, védőoltás, koronavírus, COVID-19, ampulla
Az orosz Szputnyik V vakcina HIV-fertőzötteknél is erős védettséget képes kialakítani COVID-19 ellen. Fotó: Getty Images

A tanulmányt több mint 24 ezer antiretrovirális kezelésben részesülő HIV-fertőzött részvételével végzett kísérletek után publikálták. A Szputnyik V ebben a csoportban több mint 90 százalékos hatékonysággal vette elejét a HIV-fertőzöttek kórházi kezelésének. Emellett 97 százalékot is meghaladó hatékonysággal akadályozta meg a koronavírus-fertőzés közepesen súlyos vagy súlyos tüneteinek kialakulását.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi adatai szerint a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szoruló HIV-betegek esetében a halálozási arány meghaladta a 23 százalékot. A HIV-vírus okozza az AIDS-et .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.