WHO: fiatalokra is veszélyes lehet a koronavírus

Világszerte szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy az új típusú koronavírus nemcsak az időseket, de a fiatalokat is megbetegítheti, vagy akár meg is ölheti - figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pénteki virtuális sajtótájékoztatóján Genfben.

"Ma van egy üzenetem a fiataloknak: nem vagytok legyőzhetetlenek, ez a vírus hetekre kórházba juttathat, vagy akár meg is ölhet. De még ha nem is betegedtek meg, az a döntésetek, hogy hová mentek, élet és halál közti különbséget jelentheti valaki más számára" - hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. Kiemelte azt is, hogy nemcsak az országok, de a nemzedékek közötti együttműködésre is szükség van a világjárvány feltartóztatása érdekében.

Koronavírus: így szokjunk le arcunk tapogatásáról Ha hozzáérünk az arcunkhoz, azzal jelentős mértékben megnövelhetjük annak az esélyét, hogy megfertőződjünk influenzával vagy akár az új típusú koronavírussal. A szemünkön és a szánkon keresztül ugyanis könnyedén bejuthatnak a testünkbe a kórokozók. Érdemes tehát mindent megtenni annak érdekében, hogy erről leszoktassuk magunkat. Kattintson a részletekért!

Sokkal több tesztre lesz szükség

Tedrosz üzent a világszerte otthoni karanténban lévő embereknek is. Mint mondta, különösen vigyázniuk kell, hogy egészségesen étkezzenek, kerüljék a dohánytermékeket és az alkoholfogyasztást, ügyelve szellemi és testi egészségükre is. "Ha nem hagyhatjátok el az otthonotokat, keressetek tornagyakorlatokat az interneten, zenét, hogy táncolhassatok, jógázzatok vagy sétáljatok fel és alá a lépcsőkön" - mondta. Hozzátette: a családdal, a barátokkal és a szomszédokkal való kapcsolattartás is segíthet. "A törődés orvosság" - hangsúlyozta. Tedrosz szerint a WHO Kínában talált egy beszállítót, amely gyorsan tudna védőfelszereléssel szolgálni. Egyben bírálta, hogy egyes országok kiviteli tilalmat rendeltek el erre a termékcsoportra.

Tévhit, hogy csak az idősek betegedhetnek meg. Fotó: Getty Images
Tévhit, hogy csak az idősek betegedhetnek meg. Fotó: Getty Images

Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet egészségügyi válsághelyzetekkel foglalkozó missziójának vezetője pedig arról beszélt, hogy a védőfelszerelések és a vírus kimutatására szolgáló tesztek hiánya mellett az utazási korlátozások és a légijáratok leállítása is hátráltatja a koronavírussal szembeni küzdelmet. Hangsúlyozta: légihidakra lesz szükség az ilyen készletek eljuttatására az erre rászoruló országok egészségügyi dolgozóinak. Hozzátette: a WHO eddig 1,5 millió koronavírustesztet szállított világszerte, de vélhetően ennek 80-100 szorosára lesz szükség.

A WHO becslései szerint világszerte 26 millió orvos, illetve ápoló kerülhet kapcsolatba fertőzöttel. Számukra biztosítani kell a szájmaszkokat, a gumikesztyűket és az egyéb védőfelszereléseket. "Számomra az volna a legnagyobb tragédia, ha elveszítenénk egészségügyi dolgozóink egy részét" - emelte ki Ryan. "Biztosítanunk kell, hogy a legbátrabbak a lehető legjobb védelmet kapják" - fűzte hozzá. A WHO bejelentette azt is, hogy a jövőben a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatáson keresztül is naprakészen fog tájékoztatni a koronavírus-járványról.

Péntek délután 255 305 volt az új koronavírusos megbetegedések száma világszerte a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint. A halálesetek száma 10 444, miközben 87 351 ember meggyógyult. Nyugat-Európában továbbra is gyors ütemben terjed a vírus.

A kamaszoknak óriási stressz, hogy most nem találkozhatnak a barátaikkal, és feszült légkörben vannak a négy fal között bezárva. Az nlc.hu cikke részletesen foglalkozik azzal, hogyan segíthetünk nekik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!