WHO: a koronavírus tavaszra megszelídülhet

Valószínű, hogy Európa egyfajta pandémiás végjáték felé halad, mondják szakértők.

Új szakaszba lépett a COVID-19 világjárvány az omikron variáns miatt, amely véget vethet a pandémiának Európában - közölte vasárnap a WHO európai igazgatója a France24 tudósításában. Hans Kluge az AFP-nek adott interjúban hozzátette, hogy az omikron márciusra az európaiak 60 százalékát megfertőzheti.

dsa
Európában hamarosan lecsenghet a járvány. Fotó: Getty Images

"Valószínű, hogy a régió egyfajta pandémiás végjáték felé halad" - mondta a szakértő, aki szerint néhány hónapig elérjük a teljes immunitást , vagy a vakcinának köszönhetően, vagy azért, mert az emberek a fertőzés miatt immunisakká válnak. Anthony Fauci vezető amerikai tudós vasárnap hasonló optimizmusának adott hangot, aki az ABC News "This Week" című beszélgetős műsorában elmondta, hogy mivel a COVID-19-es megbetegedések száma "meglehetősen meredeken" csökken az Egyesült Államok egyes részein, "a dolgok jól állnak".

A vírus omikron változata a vizsgálatok szerint jóval fertőzőbb elődjénél, de az esetek többségében enyhébb lefolyású is a beoltottak körében. Ez felcsillantotta a reményt, hogy a koronavírus világjárványból - az influenzához hasonlóan - egy jóval kezelhetőbb endémiás járvánnyá válhat. Kluge azonban arra is figyelmeztetett, hogy még túl korai lenne a COVID-19-et endémiának tekinteni, mert a vírus már többször meglepte a kutatókat, ezért óvatosságra is intett.

"Az omikron igen széles körben elterjedt, ezért újabb változatok is megjelenhetnek" - figyelmeztetett. Mivel az omikron nagyon gyorsan terjed Európában, Kluge szerint a hangsúlyt inkább a kórházak, iskolák és a gazdaság működését érintő korlátozások minimalizálására, valamint a veszélyeztetettek védelmére kell helyezni, mintsem a terjedés megállítására irányuló lezárásokra. Arra a kérdésre, hogy szükség lenne-e negyedik oltásra is a világjárvány megszüntetéséhez, Kluge óvatosan csak annyit mondott, hogy "tudjuk, hogy az immunitás minden egyes oltás után megugrik".

Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacokért felelős biztosa, akinek a hatáskörébe tartozik a vakcinagyártás , vasárnap az LCI francia televíziónak arról beszélt, hogy a már létező vakcinákat hozzá lehet majd igazítani az esetlegesen megjelenő új variánsokhoz. Anthony Fauci amerikai egészségügyi főtanácsadó is hasonlóképp optimista véleménynek adott hangot az ABC News műsorában. Fauci szerint egyre jobban állnak a számok, a megbetegedések száma az Egyesült Államok egyes részein meredeken csökken, és az egész országban ilyen tendenciára számít.

A hétvégi adatok alapján 6,342 millió a beoltottak, 39 928 az új fertőzöttek száma Magyarországon, a hétvégén elhunyt 122 beteg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkeleti harmadban fordulhatnak elő, néhány helyen zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat.A hőmérséklet csúcsértéke 18 és 24 fok között várható. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!