Van, ami veszélyesebb a ráknál

A szakemberek azt állítják, hogy 2020-ra a kórházi fertőzések megelőzik a daganatos megbetegedéseket - írja a Blikk.

A kórházakban pusztító kórokozók évente világszerte 1,4 millió beteget fertőznek meg. Európában a friss adatok alapján minden 18. ápoltat nem az alapbetegsége, hanem a gyógykezelések során összeszedett fertőzés miatt kezelnek. Az összesítés szerint Magyarországon a legelkeserítőbb a helyzet, hiszen itthon évente a becslések szerint nem kevesebb mint 100 ezer embert betegít meg valamilyen kórházban elkapott baktérium - írja a Blikk.

Ráadásul a Nemzeti Nozokomiális Surveillance Rendszer (NNSR) szerint, amelynek minden kórháznak jelentenie kell az előfordult eseteket, hét év alatt majdnem ötszörösére emelkedett a járványügyi gondot okozó kórházi fertőzések száma: amíg 2005-ben 733 esetet regisztráltak, addig 2012-ben ez a szám már 3263 volt. Ráadásul a kórházak általában nem is tartják be a jelentési kötelezettséget: 2010-ben például a 156 intézményből mindössze 68 szolgáltatott adatot.

Az Országos Epidemiológiai Központ hivatalos jelentése szerint többek között, a nem kellő elkülönítés és a késői diagnózis miatt terjedhetnek gyorsan a kórházi fertőzések, és a higiénia elhanyagolása miatt.

A kórházban folyamatosan jelen vannak a kórokozók , amelyeket - a fertőtlenítés és sokszor még az alapvető kézmosás híján - a betegek, a látogatók és sajnos a kórházi személyzet is szabadon terjeszt.

Sokan halnak meg kórházi fertőzésekben

Több olyan rizikófaktor van, ami növeli annak az esélyét, hogy valaki a betegágyán fertőződjön meg:

  • Túlzott antibiotikum-használat
  • A fertőzést túl későn ismerik fel
  • Nincs elkülönítve a beteg
  • Nincs elegendő védőeszköz, vagy nem használják
  • A higiénia hiánya (kézmosás, fertőtlenítés, takarítás)
  • Kevés személyzet

Az EU járványügyi centruma (ECDC) szerint Európában évente 37 ezren halnak meg a kórházi betegségekben. A fő okok:

  • Amellett, hogy rendkívül veszélyesek, rengeteg tévhit kering a fertőzésekről. Ezekről itt tájékozódhat!
  • Műtéti hely elfertőződése 19,6 százalék
  • Tüdőgyulladás 19,4 százalék
  • Húgyúti fertőzés 19 százalék
  • Véráramfertőzés 10,6 százalék
  • Emésztőszervi fertőzés 7,6 százalék
  • Teljes szervezet fertőződése 6,2 százalék
  • Alsó légúti gyulladás 4,1 százalék

A baktériumok közül a legfélelmetesebb az MRSA, más néven húsevő baktérium, ami a kórházi fertőzések egyik fő okozója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, de északkeleten helyenként maradhatnak tartósabban felhős körzetek. Elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, időszakosan megerősödik, sőt néhol - nem csak zivatarok környezetében - viharos lökések is kísérhetik. Délutántól veszít erejéből a légmozgás. A maximum-hőmérséklet nagyrészt 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.