Újabb koronavírus-gyanús eset Magyarországon

Korábban Vuhanban járt az a lázas beteg, akit rohammentő vitt el a Liszt Ferenc repülőtérről.

Az Index úgy értesült, hogy néhány órával ezelőtt a Liszt Ferenc repülőtéren elkülönítettek egy lázas utast, akit koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálnak.

Koronavírus: ez a betegek közös pontja.

A portál névtelen forrására hivatkozva úgy tudja, hogy a mai Emirates géppel érkezett férfi nem kínai nemzetiségű volt, ugyanakkor állítása szerint nemrégiben járt Vuhanban, a koronavírus-járvány kiindulópontjában. A Liszt Ferenc reptér honlapján elérhető menetrend szerint addig az időpontig csak egy Emirates gép érkezett Budapestre, Dubajból.

koronavírus, repülőtér, mti fotó
Egyre többen viselnek maszkot a reptereken. Fotó: MTI/EPA/AAP/Darren England

A reptéri egészségügyi szolgálatot ellátó AMS mentőszolgálat értesítette az Országos Mentőszolgálatot, akik életbe léptették az ilyen helyzetekre kidolgozott protokollt - írták. A reptérre a szemtanúk szerint délután 2 óra körül érkezett egy mentőautó, amelyik megkülönböztető jelzést használt, és a sofőr fehér izolációs ruhába volt öltözve.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ megerősítette a hírt. Az utast kórházba szállították, de ennél többet nem árultak el.

Forrás: Index.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!