Új remény a HIV-fertőzötteknek

Áprilistól már a magyar betegek számára is társadalombiztosítási támogatással érhető el az az új HIV-1 fertőzés elleni készítmény, melyet 2011 októberében engedélyeztek az Európai Unióban.

A befogadott retard tabletta előnye, hogy ugyanolyan hatékony, mint a napi kétszeri adagolású, azonban naponta csak egyszer kell bevenni, így jelentősen megkönnyíti a terápiahűséget.

A készítmény más antiretrovirális terápiákkal kombinálva a HIV-1 vírussal fertőzött betegek kezelésére javallott. Előnye a napi kétszeri adagolású - azonnali felszívódású - szerrel szemben, hogy lassabban oldódik ki belőle a hatóanyag, így hosszabb idő alatt szívódik fel, megnyújtva ezzel a gyógyszer hatását.

Biztonságossága és tolerálhatósága a vizsgálatok során megegyezett a korábbi, napi kétszeri adagolású, azonnali kioldódású gyógyszerével. Mindamellett, hogy ez jelentős kényelmi szempontot jelent a betegek számára, fontos tulajdonsága, hogy megkönnyíti a beteg-együttműködést, s azonos hatékonyság mellett lehetővé teszi a rendszeresen szedett tablettamennyiség csökkentését.

A terápiahűség minden krónikus kezelésnél fontos, azonban a HIV fertőzés kezelése esetén a beteg-együttműködés nem csak a terápia hatásossága szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hanem a vírusrezisztencia kialakulása, valamint az emiatt szükséges terápiaváltás, és ezáltal a terápiás lehetőségek szűkülése, a progresszió gyorsulása és az AIDS kialakulásának lehetősége miatt is.

A HIV-1 a HIV fertőzés leginkább elterjedt fajtája. A HIV vírus az emberi szervezetet a fertőzésektől óvó immunrendszert támadja meg, ezáltal védtelenné téve a szervezetet más betegségekkel szemben. Világszerte több mint 3 millió HIV-pozitív ember él, s mára több mint 2 millió beteg, köztük 330 ezer gyerek halálát okozta ez a betegség. Magyarországon jelenleg közel 2000 HIV fertőzött beteget tartanak számon, azonban számuk a tünetek elhúzódó - akár évekkel későbbi - jelentkezése miatt ennél sokkal többre tehető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a délnyugati tájakon felhősebb maradhat az ég. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik élénk, olykor erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!