A tularémia (nyúlpestis) okozója a Francisella tularensis nevű baktérium, melynek számos altípusa létezik, és az egyik leginkább fertőző mikrobának tartják, már az emberi szervezetbe jutott 10-50 kórokozó betegséghez vezethet. Világszerte közel 100 különböző állatfajban él meg ez a baktérium, többek között különböző emlősökben (például nyulakban, borzokban, szarvasokban stb.), madarakban, kétéltűekben és rovarokban is.
A tularémia elsősorban a fertőzött állat szöveteivel való kapcsolat útján terjed, de kullancsok és szúnyogok is terjeszthetik, sőt fertőzött föld belélegzésével is bekerülhet a szervezetünkbe. Emberről emberre nem terjed. A tularémiát okozó baktérium a gazdaszervezet sejtjeibe bekerülve parazitaként viselkedik. Általában a fehérvérsejteket támadja meg, így az immunrendszer működését is befolyásolja. A betegség számos belső szervet megtámadhat, a tüdőket, a májat, a lépet vagy a nyirokrendszert is.
A tularémiát különböző csoportokba osztják, annak megfelelően, hogy milyen tünetekkel jár együtt, illetve hogyan fertőződött meg a beteg. Ennek megfelelően elkülöníthetnek a bőrt, a nyirokcsomókat, a szemet, a felső légutakat, a bélrendszert, illetve a tüdőt érintő tularémiát, illetve úgynevezett tífuszos tularémiát is, mely magas lázzal jár együtt. A fertőzés akár 14 napig is lappanghat, de az első tünetek általában 3-5 napon belül megjelennek az embereken.
A betegség tünetei között találhatjuk a lázat és a hidegrázást, a fejfájást, étvágytalanságot, az általános rosszullétet és gyengeséget, az izomfájdalmakat, a köhögést és torokfájást, valamint a hasfájást és a hányást. A betegek mintegy egyötödénél bőrtünetek, kiütések is megfigyelhetőek. Az általános tünetek mellett a betegség altípusainál egyéb tünetek is megjelenhetnek.
A tularémiát a fertőzött házikedvencünk is terjeszheti
A leggyakoribb, az úgynevezett ulceroglandurális tularémia esetén a bőrön, elsősorban a csípés helyén (például a kézen vagy a lábon) apró, fekélyes, sárgás színű seb jelenhet meg, emellett pedig a nyirokcsomók is megduzzadhatnak , érzékennyé válhatnak. Más altípusok tünetei között találhatjuk az egyik szemet érintő, fájdalmas, fekélyes sebekkel együtt jelentkező kötőhártya-gyulladást (ebben az esetben a szembe kerülő baktérium okozza a betegséget, például úgy, hogy az érintett szemébe fröccsen a fertőzött állat vére, vagy a fertőzött állattal való kapcsolat után megdörzsöli valaki a szemét), a fokozott könnyezés és a fényérzékenység.
Ha a fertőzött állat húsát nem megfelelően készítik elő, és félig nyersen fogyasztják el, esetleg fertőzött vizet fogyaszt valaki, akkor az a száj nyálkahártyáján, a nyelőcsőben, a garatban vagy a mandulákban okoz gyulladást, de hasmenéssel és belső vérzéssel is járhat a betegség. Nagyon ritkán a baktérium belélegzés útján is a szervezetünkbe kerülhet, ilyenkor tüdőgyulladás lehet a következmény, mely mellkasi fájdalommal és köhögéssel jár együtt.
A tularémiát antibiotikumokkal kezelik. Amennyiben ez nem történik meg, a gyulladások továbbterjedhetnek a szervezetben, és az esetek 5 százalékában halálos szövődményeket okozhatnak. A betegség ellen létezik védőoltás, ezt azonban csak ritkán, nagy kockázatú egyéneknél, például vadászoknál alkalmazzák. A tularémia megelőzésénél nagyon fontos a kullancsok elleni küzdelem, illetve a megfelelő felszerelés (pl. kesztyű és szemüveg) használata, ha vadállatokkal dolgozik valaki.
A tularémiát okozó baktériumot az egyik olyan kórokozónak tekintik, melyet biológiai fegyverként fel lehetne használni. Ennek oka a szakemberek szerint az, hogy a belélegzett levegővel is terjedhet, nagyon könnyen fertőz, és bár jelentős mértékben rontja a beteg általános egészségügyi állapotát, csak ritkán halálos.
