Szlávik: figyelmen kívül hagyjuk az intő jeleket

Nem megnyugtató Szlávik János infektológus szerint, hogy Magyarországon csak öt és fél millió embert oltottak be eddig. Egyes előrejelzések alapján ugyanis a negyedik hullám nagyobb lehet az előzőnél.

Az oltási kampány indulásakor azt remélte, akár 6-7 millióan is fognak oltakozni Magyarországon, mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa a TV2 Mokka című műsorában. Úgy látja, jelenleg a többi európai ország is azzal küzd, hogy valamilyen módon rávegye az oltatlanokat a vakcina beadatására.

A beoltottak már használhatják az uniós védettségi igazolást. Fotó: Getty Images
A beoltottak már használhatják az uniós védettségi igazolást. Fotó: Getty Images

Ráadásul nálunk a járvány épp enyhe szakaszban van: a legutóbbi intézkedéseknek köszönhetően nem kell maszkot hordani sem. Az emberek azt látják, nincsenek újabb esetek, tehát a harmadik hullámnak vége van, tette hozzá az infektológus.

Az emberek után az állatokat is be kellene oltani? Kattintson a részletekért.

Pedig vannak intő jelek: egy-két európai ország - hasonló átoltottságnál - már észlelte, hogy emelkedik az újonnan felismert esetek száma, még akkor is, ha azok nem olyan súlyosak és az átoltottságnak köszönhetően kevesebben kerülnek kórházba és halnak meg.

Igaz, általában a várakozások többsége egy kisebb emelkedést jelez előre, kevés beteggel és elhunyttal, hiszen a beoltottaknál a vírus enyhe tüneteket okoz. Most tehát nem az 5,5 millió beoltottal kellene foglalkozni, hanem azokkal, akik egyáltalán nincsenek beoltva, figyelmeztet Szlávik János.

Az országhatárok nyitva vannak ugyanis, ezért a nyár folyamán könnyen bejuthat Magyarországra is az Európában sok megbetegedést okozó delta variáns. Az infektológus főorvos szerint mindannyiunk biztonságát fokozná, ha még legalább hárommillióan megkapnák mindkét oltást nálunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra