Rusvai Miklós: évente több európai meghal nyugat-nílusi lázban

A víruskutató szerint a globális felmelegedés miatt ez a megbetegedés is egyre több áldozatot szedhet.

Két esetben már megbetegedést is okozott Magyarországon a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi láz. A veszélyes kór vírusa már évtizedek óta jelen van Magyarországon, csak most a megbetegedések miatt nagyobb figyelmet kap – tudta meg az InfoRádió Rusvai Miklóstól.

A víruskutató szerint az emberek is a fertőzésre fokozottan érzékenyek. A megelőzéshez egyelőre nincs oltóanyag, szerencsére azonban emberről emberre nem adható át a kórokozó. 

"Az esetek jelentős részében a fertőzés tünetmentesen zajlik, vagy enyhe, influenzaszerű tünetekkel, tüsszögés, orrfolyás, fejfájás, hőemelkedés jellemző, de az esetek egy részében sajnos agyvelőgyulladás is lehet a következmény" – mondta a szakember. Arra is emlékeztetett, hogy Európában minden évben több ember meghal a nyugat-nílusi láztól. Magyarországon eddig egy regisztrált haláleset volt még 2018-ban. Általában négy-hat évente okoz nagyobb hullámot., legutóbb Magyarországon 2018-ban volt ilyen, előtte pedig 2013-ban. Egyelőre szezonális megbetegedésről van szó, de a globális felmelegedés, így az enyhébb telek miatt ez a szezonalitás is kiszélesedhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól már fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!