Repülőn hunyt el egy koronavírus-fertőzött

Még csak a harmincas éveiben járt a koronavírusos nő, de nem sikerült megmenteni az életét.

Az amerikai nő még júliusban hunyt el egy Arizona államból Texasba tartó repülőgépen. A nő több alapbetegséggel is küzdött, az viszont csak a napokban derült ki, hogy koronavírus-fertőzés okozta a halálát. Dallas megye ezért most őt is felvette a járvány áldozatainak listájára - számolt be róla a CBS News .

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus fertőzött, koronavírus haláleset, koronavírus áldozat
Repülés közben halt meg a koronavírusos nő. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Az oxigén sem segített rajta

A harmincas éveiben járó nő rosszul lett a repülőgépen, nehézlégzés gyötörte. A fedélzeten próbáltak segíteni rajta, de hiába kapott oxigént, nem tudták megmenteni az életét. Még a gép landolása előtt meghalt. Dallas megyében egyébként már több mint 91 ezer embert fertőzött meg és legalább 1100 életet követelt az új típusú koronavírus .

Tombol a járvány Amerikában

Furcsa, de itt még egy koronavírus-fertőzött sincs - kattintson a részletekért!

Közben Amerikában továbbra nagy erővel tombol a koronavírus-járvány . Az ország már 8,3 millió igazolt esetről és több mint 220 ezer áldozatról számolt be. Naponta mintegy 60 ezer új fertőzöttet regisztrálnak, és a kórházi kezelésre szorulók száma is rohamosan növekszik. Egyes tagállamokban például már sem ágyból, sem orvosból nincs elég a fertőzöttek ellátásához.

Mit tegyünk, ha a gyereken a koronavírus tüneteit tapasztaljuk? A válaszért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható, azonban nyugat felől főként magasszintű, késő délutántól már vastagabb felhők is érkezhetnek. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?