Ősszel jöhet a negyedik oltás az USA-ban

Izraelben a 60 évnél idősebbek, az egészségügyi dolgozók és az immunhiányos emberek kaphatnak negyedik oltást, Svédországban pedig a 80 év felettieknek ajánlják. Az USA még vizsgálja, mi a helyes lépés.

Bizonytalan, merre halad a járvány, ezért egyelőre nehéz megmondani, szükség van-e negyedik oltásra. Miközben a világban számos ország - köztük Magyarország is - bevezette a lehetőséget, az USA egyelőre vizsgálja, hogy egyáltalán kellhet-e a negyedik megerősítő vakcina.

dasdsa
Magyar szakértők szerint a negyedik oltás nem indokolt, csak bizonyos veszélyeztetett csoportoknak. Fotó: Getty Images

Őszre jöhet talán

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság (FDA) biológiai értékeléssel és kutatással foglalkozó központjának igazgatója szerint elképzelhető, hogy ősszel ajánlani fogják a negyedik oltást, ami azért is praktikusnak tűnik, mert akkor érkezik az influenzajárvány, és vele együtt az influenza elleni oltás, írja a CNN . Dr. Peter Marks, az FDA Biológiai Értékelési és Kutatási Központjának igazgatója megjegyezte, hogy még mindig sok a bizonytalanság a világjárvány további alakulását illetően, ő is azt mondta, hogy lehetséges, hogy az ősz beköszöntével egy negyedik adagot is javasolnak. Az őszi ütemezés egybeesik az influenza elleni védőoltások beadásával, ami kényelmes lehet az emberek számára, és tudományosan is észszerű, mivel a légúti vírusok - mint a koronavírus és az influenza - általában az ezt követő téli hónapokban érik el a csúcspontjukat.

Magyarországon bárki kérheti a negyedik oltást, múlt hétfőig 160 ezren jelentkeztek érte. Magyar szakértők szerint nem indokolt a mostani járványhelyzetben, legfeljebb különleges csoportok számára. Azoknak, akik betegségük vagy kezelésük következtében immunhiányos betegek (pl. transzplantáltak, aktív kezelés alatt álló daganatos betegségben szenvedők, immunhiányos betegek, HIV fertőzöttek). Azok a 60 év feletti emberek, akik először két Sinopharmot, majd egy nyugati oltást kaptak. Illetve a kiemelt kockázatú egészségügyi dolgozók (pl. COVID osztályon dolgozók), amennyiben a 3. oltást több mint 4 hónapja kapták meg, és idősebb korosztályhoz tartoznak.

Bár a járványügyi adatok szerint bízhatunk abban, hogy a koronavírus-járvány ötödik hulláma lassan lecseng Magyarországban, a pandémiának ugyanakkor még nincs vége .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +4 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!