Orrvérzéssel járó betegség terjed Afrikában

Legalább három ember halálát okozta egy eddig be nem azonosított, különös betegség Tanzániában. A kór egyik jellegzetes tünete az orrvérzés.

Titokzatos betegség kezdett terjedni az elmúlt napokban Tanzánia déli területein. Az ország egészségügyi minisztériuma szerint a Lindi régióban található Mbekenyera faluban tizenhárom megbetegedést, köztük három halálesetet jelentettek. Egyelőre nem tudni, pontosan milyen kór kezdett terjedni a településen, a tünetei között említették a fáradtságot, lázat, fejfájást és – ami mind közül a legszembetűnőbb – a vérzést, különösen az orrból – írja az Iflscience .

A hatóságok sem tudják, mi állhat a betegség hátterében

A helyi egészségügyi hatóságok már vizsgálják a szokatlan tünetek hátterében áló okokat, a kórokozót azonban eddig nem sikerült azonosítani. Szigorú kontaktkövetést is tartanak és elkülönítik a hasonló tünetekkel orvoshoz forduló embereket, hogy így próbálják lassítani a betegség terjedését. A panaszok alapján a betegség nagyon hasonlít a vírus okozta vérzéses lázakhoz, mint például az ebola vagy a Marburg-vírus betegség, amelyek kitörését most jelentették először Ghánában. Ezek a betegségek sok esetben járnak vérzéssel, amely észlelhető az orrból, az ínyből, a szemből, a fülből és más testnyílásokból.

betegség, Tanzánia
Egyelőre nem tudni, mi áll a furcsa tünetek hátterében. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Samia Suluhu Hassan, Tanzánia elnöke nyilvános beszédében nyugalmat kért és együttműködést a lakosságtól. Mint mondta, az ország egészségügyi szakemberei a helyszínen jelenleg is azt próbálják kideríteni, milyen betegség állhat a különös halálesetek hátterében – írja a BBC . Az elnök azt is felvetette, hogy az ismeretlen betegséget valamilyen zoonózis, vagyis állatról emberre terjedő vírus vagy baktérium okozhatja, ami a környezetkárosítások miatt egyre nagyobb veszélyt jelent az emberiségre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Változó vastagságú és mennyiségű felhőzetre számíthatunk, majd északkelet felől elkezd vékonyodni a felhőzet. Elszórtan várható záporeső, amelyet jégdara, akár dörgés, villámlás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz.Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!