Ön is elfeledkezett a biztonságos szexről? Ne tegye!

Az emberek elfeledkeznek a biztonságos szexről, mivel már nem félnek a HIV/AIDS miatti haláltól - állítja a vírus felfedezésében történő részvételéért Nobel-díjjal kitüntetett orvos.

A kezelésben elért fejlődés azt jelenti, "hogy az emberek a hazámban, Franciaországban és a többi nyugati országban elbízták magukat: krónikus betegségnek tekintik a HIV-et/AIDS-et, nem pedig halálos kórnak" - mondta el Francoise Barré-Sinoussi virológus. Az orvosnő tavaly francia kollégájával, Dr. Luc Montagnier-vel együtt Nobel-díjat kapott az AIDS-et okozó humán immundeficiencia vírus (HIV) 1981-es felfedezéséért.

AIDS

Barré-Sinoussi megjegyezte, hogy nagy előrelépés történt a HIV/AIDS kezelésének fejlődésében, most már elérhető egy gyógyszerkoktél, amely csökkenti a vírusszámot a szervezetben és a fertőzés terjedésének valószínűségét is csökkenti. Azonban az AFP-nek azt mondta, hogy az emberek retrovírusellenes szerekbe vetett bizalma hamis biztonságérzetbe ringatja őket, így nő a védekezés nélküli szex gyakorisága.

A francia jótékonysági alapítvány, a Fondation Merieux által a múlt héten Új-Delhiben rendezett orvosi konferenciával kapcsolatban Barré-Sinoussi megjegyezte, "ijesztő" arányokat tapasztalt a férfiról férfira terjedés terén néhány nyugati országban, például Franciaországban. "Az igazat kell mondanunk a HIV/AIDS-szel kapcsolatban: hogy az új kezelések nagyon hatásosak és segítségükkel évekkel tovább lehet élni." Azonban hozzátette, hogy a HIV/AIDS-betegek fogékonyabbak más betegségek, különösen a daganatok iránt. Rezisztencia is kifejlődhet az életmentő gyógyszerek iránt, "súlyos komplikációkat" okozva ezzel.

2001 és 2006 között az Egyesült Államokban a férfiról férfira történő átvitel volt a legnagyobb arányban képviselt csoport és az Egyesült Államok Járványfelügyeleti Központja (CDC) szerint az egyetlen olyan, amelyben nőtt a fertőzések száma. 2006-ban körülbelül 56300 ember fertőződött újonnan HIV-vel, ennek fele a homoszexuális és biszexuális férfiak körében történt.

Az Egyesült Államokban és szerte a világon visszatartja az embereket az AIDS-vizsgálattól a megbélyegzés. Az 1980-as években a nyugati országok homoszexuális közösségeinek vezetői rémülten figyelték, hogy milyen sokan haltak meg a vírus miatt és agresszív mozgalomba kezdtek, amelynek hatására a kormányok a tettek mezejére léptek és megelőző kampányokat indítottak a homoszexuális közösségek körében.

A homoszexuális és biszexuális férfiak HIV-fertőzése drámaian csökkent egy évtizeden keresztül, ám a kilencvenes évek közepétől újból emelkedik. A vírus aránytalanul gyakoribb a homoszexuális férfiaknál azokban az országokban, ahol a járvány még csak most veti meg a lábát.

Mark Wainberg professzor, a montreali McGill Egyetem AIDS-Központjának vezetője egyetért Barré-Sinoussival. A kezelés fejlődése miatt "a biztonságos szex mellett kampányolók most csendben vannak", nyilatkozta a professzor az AFP-nek a fent említett konferencián. "Az emberek azt mondják: nézzétek, milyen jók a gyógyszerek, milyen sokáig hatnak." Az embereknek meg kell érteniük, hogy maguk a gyógyszerek is károsak lehetnek, és a statisztikák szerint riasztóan magas a HIV-fertőzött emberek daganatos megbetegedéseinek száma. "A kutatások adatai azt mutatják, az emberek átlagosan 35 éves korukban kapják el a HIV-et/AIDS-t, ekkor már érett felnőttek, nem gyerekek" - mondta el Wainberg. "Néhányan nem törődnek az óvatossággal."

Világszerte körülbelül 33 millió ember él a HIV/AIDS-szel és évente kétmillióan halnak bele a betegségbe. Eddig legalább 25 millió ember hunyt el a fertőzés következtében. Ezzel egyidőben Barré-Sinoussi azt mondta, bízik abban, hogy a kutatók a sok hátráltató tényező ellenére kifejlesztenek egy AIDS-oltóanyagot. "Vissza kell térnünk a tudományos alapokhoz és máshogyan kell gondolkodnunk... teljesen újszerűen."

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Van egy kis baj a leveskockákkal
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Sok napsütés várható általában kevés gomolyfelhővel. Az ország középső harmadában képződhet több gomoly, amelyekből helyenként előfordulhat zápor, egy-egy helyen zivatar. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon, illetve a keleti harmadban időnként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható. Fronthatás csütörtökön nem terheli szervezetünket, ezzel kapcsolatban nem várhatók orvosmeteorológiai panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?