Németország nehezen lábal ki a járvány okozta válságból

A koronavírus-járvány meredek visszaesést eredményezett a német gazdaságban. A talpra állás azonban valószínűleg nem lesz ennyire gyors.

A koronavírus-helyzet javulásával sem számíthatnak Németországban "V"-alakú konjunktúrára, tehát a meredek visszaesést nem egy hasonlóan gyors talpra állás követi majd. Inkább a helyzet lassú és körülményes javulása várható - derült ki a német kereskedelmi és ipari kamarák szervezete, a DIHK felméréséből.

Nehéz helyzetben a vállalatok

Sok vállalatot hozott nehéz helyzetbe a koronavírus-válság Németországban. A cégek több mint 40 százaléka számolt be likviditásszűkéről. A szűkössé vált pénzeszközök pedig a beruházások csökkenéséhez vezettek, hátráltatva ezáltal az új technológiák bevezetését, új termékek kifejlesztését és új piacok megnyitását. A felmérésben csaknem minden második cég a saját tőke csökkenését jelezte.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus hatásai, koronavírus gazdaság, koronavírus gazdasági hatások, koronavírus cégek, koronavírus Németország
Németország nehezen lábal ki a járvány okozta válságból.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

A felmérésbe bevont mintegy 8500 vállalatnak a fele legkorábban a jövő év közepére várja az üzletmenet visszazökkenését a koronavírus -járvány előtti, normális kerékvágásba. A teljes évre vonatkozóan öt vállalatból négy számol forgalmának csökkenésével. Minden ötödik cég pedig arra számít, hogy idei forgalma a tavalyi felét sem éri majd el. Az aktuális helyzetüket így a felmérések 1985-ös kezdete óta most ítélték a legrosszabbnak a felmérésbe bevont német vállalatok.

Hosszabb lesz a kilábalási időszak

Jobban kihatott a járvány a gazdaságra, mint gondolták - részletek itt!

A kapott eredmények alapján a DIHK megalapozottnak látja a bruttó hazai termék 10 százalék körüli idei visszaesésére vonatkozó becsléseket. A koronavírus-járvány okozta válságból kivezető út pedig a várakozások szerint sokkal inkább mérsékelten, mint meredeken emelkedő lesz és a korábban becsülteknél hosszabb ideig fog tartani. A bruttó hazai termék előállításának az egyik legnagyobb forrása, a német export például a DIHK becslése szerint a külföldi járványvédelmi korlátozások miatt 15 százalékkal eshet vissza az idén. A megkérdezett cégek viszont elsősorban a határok megnyitásától, pontosabban a nemzetközi kereskedelmi forgalom helyreállításától várják helyzetük javulását. Nagy segítségként értékelnék viszont emellett adóterheik enyhítését és bürokratikus kötelezettségeik lazítását is.

Lesz-e segítség?

"A kis- és középvállalatok szempontjainak figyelembe vételével feltétlenül szükség lenne a kormány gazdaságösztönző csomagjának módosítására, hogy minél nagyobb számban részesülhessenek gazdálkodó egységek annak előnyeiből" - jelentette ki Martin Wansleben, a DIHK vezérigazgatója. A német kormány egyébként egy 130 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagot készít elő a koronavírus -járvány következményeinek enyhítésére. A csomag az áfa átmeneti csökkenésének, valamint a kis- és középvállalatoknak a csőd elkerülésére nyújtott támogatásnak tervét is tartalmazza. A DIHK igazgatója szerint azonban nincs fontosabb annál, mint lehetővé tenni a cégeknek, hogy ismét bevételt termelhessenek.

A szennyvíz jelzi előre a koronavírus második hullámát - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!