Nagy a nyomás a háziorvosokon

Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója szerint, akár napi 60-70 hívás is befuthat egy háziorvoshoz rendelési időben, melyek közül több esetben kell orvosszakmai döntést hoznia pusztán a távkonzultációra támaszkodva. A szakember arról is beszélt, mekkor nyomást helyez a háziorvosokra, hogy immár a karanténról is saját hatáskörben dönthetnek.

Míg a koronavírus kimutatására irányuló PCR-tesztek elrendelésére egyértelmű szabályok vannak, addig pusztán a távkozultációra támaszkodva eldönteni, hogy valaki influenzás vagy koronavírusos, már jóval nehezebb - mondta Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója az InfoRádiónak adott interjújában. Az új eljárási renddel kapcsolatban úgy fogalmazott, az, hogy a háziorvos immár saját hatáskörben rendelheti el a koronavírus-gyanús esetek otthoni elkülönítését, azért előremutató, mert így időben megtörténhet az elkülönítés, amive megelőzhető a vírus továbbadásának esetleges kockázata.

Eddig is nagy volt a nyomás a háziorvosokon, a terhelés pedig most csak fokozódott. Fotó: illusztráció, Getty Images
Eddig is nagy volt a nyomás a háziorvosokon, a terhelés pedig most csak fokozódott. Fotó: illusztráció, Getty Images

"A hatósági ügymenetek rendkívül lelassultak az utóbbi időben. A kapacitáshiányok miatt számos esetben egyértelműen koronavírus fertőzés jeleit mutató pácienseknél is késett a hatósági intézkedés, ezáltal járványügyi szempontból nagy kockázatot jelentettek azok a személyek, akiknek az elkülönítése nem történt meg időben" - mondta Békássy, aki szerint már az új eljárásrendtől függetlenül is túl nagy nyomás nehezedett a háziorvosokra a megnövekedett betegforgalom miatt.

Koronavírus: itt nőhet a fertőzöttek száma Országszerte több település szennyvizében is nőtt a koronavírus örökítőanyaga, ami azt jelzi, hogy a betegek száma is emelkedik. További részletek itt.

Akár napi 60-70 hívás is befut

Szavai szerint egy átlagos praxis akár 60-70 hívást is fogad egy rendelési idő alatt. "Ezek nagy részét az asszisztensnők kezelik, de nagyon sok hívás orvosszakmai döntést igényel, amit személyesen az orvosnak kell menedzselnie, illetve neki kell távkonzultáció után döntést hoznia" - mondta. A 10 napra rövidített karanténnal kapcsolatban a szakember arról beszélt, ha az epidemológiai szempontból elegendő, akkor támogaható az új eljárás. Megjegyezte, több szempontnak is érvényesülnie kell egy időben, példaként említette, ha az elkülönítés túl sokáig tart, annak komoly gazdasági és szociális következményei is lehetnek.

Változik az iskolai menzák gyakorlata a járvány miatt. Az ajánlások betartása érdekében már több intézmény változtatott a házirendjén, hosszabb ebédidőt biztosítva a tanulóknak - további részleteket az nlc.hu cikkére kattintva tudhat meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan derült idő várható. Csapadék nem lesz. A légmozgás fokozatosan mérséklődik, gyengül.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +2 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb, míg a vízpartok mentén, a belvárosi részeken kissé magasabb értéket is mérhetünk. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.