Müller Cecília szerint ez "nagyon rossz irány"

Az országos tisztifőorvos, Müller Cecília szerint nem jó, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok, ennek ellenére bízik benne, hogy bekövetkezik az úgynevezett platózás.

A koronavírussal fertőzöttek számának növekedése nem tűnik exponenciálisnak; bár a napi növekmény tartósan magas, remélhetőleg bekövetkezik a " platózás " - mondta Müller Cecília, országos tisztifőorvos a közmédiának vasárnap. A szakember hangsúlyozta, türelmesnek kell lenni, annak ellenére, hogy már sok van mögöttünk, így egyre nehezebb elfogadni a helyzetet, betartani a szabályokat.

Müller Cecília szerint nem jó, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok. Fotó: Getty Images
Müller Cecília szerint nem jó, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok. Fotó: Getty Images

Hétfőn dönt a kormány a karácsonyi szabályokról

Az intézkedések bevezetése után három-négy héttel jelennek meg az eredményeik, a halálozások esetében pedig ez az időszak még hosszabb lehet. Csupán a fertőzésszám csökkenése utáni harmadik-negyedik hétre várják azt, hogy az elhunytak számában is javulás mutatkozik - tette hozzá. Hétfőn döntést hoz a kormány a karácsonyi szabályokról - közölte az országos tisztifőorvos, kiemelve: nagyon rossz irány, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok. Természetes, hogy az emberek meg akarják ajándékozni a szeretteiket, de ezt inkább fegyelemmel, a másikra figyeléssel célszerű megtenni, mert így egészséget lehet adni - fogalmazott.

Koronavírus: ennyi rendőr és katona kapta el itthon Eddig 3579 rendőrnél igazolták az új típusú koronavírus-fertőzést, az állomány két tagja belehalt a COVID-19-be. További részletek korábbi cikkünkben .

A mostani időszakban alapozza meg a lakosság azt, hogy tud-e majd családi körben ünnepelni - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos. A vásárlásokat lehetőség szerint mindenki intézze online, ha pedig valaki mégis üzletbe szeretne menni, akkor ezt céltudatosan tegye, a lehető legrövidebb időt töltve a boltban, maszkot viselve és kézfertőtlenítőt használva.

"Éljenek a lehetőséggel!"

Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy jó ötlet segíteni a karanténban lévőkön, akár ételt juttatva nekik, akár csupán telefonon érdeklődve felőlük. Az országos tisztifőorvos jelezte, hogy hétfőtől több embert tesztelnek: azokat a közszolgálati dolgozókat is bevonják, akik közvetlenül ügyfelekkel foglalkoznak. Mint arról korábban beszámoltunk , ez a mintavétel térítésmentes és önkéntes, a szakember ennek ellenére arra kérte az érintetteket, hogy éljenek a lehetőséggel. Az eredményekről hetente beszámolnak majd - mondta.

Kiderült, mikor tetőzhet a járvány második hulláma Magyarországon - ha kíváncsi a részletekre, kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.