Koronavírus: ennyi rendőr és katona kapta el itthon

Eddig 3579 rendőrnél igazolták az új típusú koronavírus-fertőzést, az állomány két tagja belehalt a COVID-19-be.

A rendőri állomány két, a honvédségi egy civil tagja, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás egy-egy munkatársa, illetve két fogvatartott vesztette életét a járványban – tudta meg a Népszava . Az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott tájékoztatásra hivatkozva a lap azt írja, eddig 3579 rendőr kapta el az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), 2001-en meggyógyultak és jelenleg 1578-an betegek aktívan a közel 50 ezres állományból. Emlékeztetnek, a rendőrségnél nincs rendszeres tesztelés, nemúgy a honvédségnél ahol viszont rendszeresen végeznek PCR-teszteket.

A honvédelmi minisztérium szerint igazoltan senki sem betegedett meg a fertőtlenítő különítmények tagjai közül. Fotó: MTI/Rosta Tibor
A honvédelmi minisztérium szerint igazoltan senki sem betegedett meg a fertőtlenítő különítmények tagjai közül. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Minden rendvédelmi szervnél akadnak fertőzöttek

A Magyar Honvédségnél a beszámoló szerint kedvezőbb a helyzet, december 3-án 880 aktív fertőzött szerepelt a honvédelmi minisztérium nyilvántartásában és adataik szerint addig 2064-en küzdötték már le a fertőzést . Arányaiban a legkevesebb fertőzést az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság könyvelhette el eddig, a 13 ezer dolgozóból 232 igazolt COVID-19 beteget találtak, megjegyzendő, köztük sem végeznek rendszeres tesztelést.

Koronavírus: 250 ezren kapták el eddig itthon 7709 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 656-an vannak lélegeztetőgépen. Részletek itt.

Rendszeresen tesztelik a fogvatartottakat

A Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) december 4-i tájékoztatásakor 537 aktív fertőzött volt a közel 8 ezres állományban, a rabok között pedig 120 igazolt fertőzöttről tudnak - utóbbiakat Pinter Sándor belügyminiszter tájékoztatása szerint a tököli kórházban ápolják. A lap információi szerint a fogvatartottakat és a dolgozókat is rendszeresen tesztelik, próbálják megelőzni a fertőzésgócok kialakulását.

Máris leállítják a tanárok koronavírus-tesztelését. A jövő héttől nem folytatódik a pedagógusok tömeges tesztelése - további részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!