MOK: 125 intenzíven kezelt koronavírusos betegből 87 oltatlan

Felmérést készített a Magyar Orvosi Kamara (MOK), amelyből egyebek mellett kiderült, hogy 125 intenzív osztályon fekvő koronavírusos beteg közül 87 fő nincs beoltva.

Az EMA megkezdte egy újabb koronavírus-vakcina vizsgálatát.

Az intenzív osztályokon kezelt koronavírusos betegekkel kapcsolatban osztott meg fontos adatokat az orvosi kamara. Mint arra a felmérésük eredményeit ismertető Facebook-posztjukban rámutattak, a betegek közül

  • 70 fő intubálva, altatva lélegeztetőgépen van,
  • 35 fő non-invazív lélegeztetésben részesül (NIV),
  • 20 fő maszkon keresztül kap oxigént,
  • 87 fő oltatlan,
  • 31 fő négy hónapnál régebben oltott,
  • 7 fő négy hónapon belül oltott,
  • ezen belül 2 fő háromszor oltott.

Magyar Orvosi Kamara, koronavírus-fertőzés, koronavírus-oltás, oltatlan, intenzív osztály
Forrás: Magyar Orvosi Kamara/Facebook

Fiatalok is vannak az oltatlanok között

A MOK hangsúlyozta, hogy az intenzív osztályokon fekvő betegek között jelentős eltérés volt az oltott/oltatlanok, illetve az intubált/nem intubált betegek számában. Érdekességként pedig kiemelték, hogy az oltott páciensek jellemzően az 1930-50-es években születtek, míg az oltatlanok között a 90-es években születettek is vannak.

A bejegyzésben továbbá arra is kitértek, hogy az intenzív osztályok betegfelvételi módszere eltér, ezért a non-invazív módszerrel lélegeztetett betegek száma az itt jelöltnél magasabb lehet, illetve, hogy a kutatás nem reprezentatív.

A koronavírus variánsainak táptalaja lehet a nem megfelelő átoltottság és a kevés tesztelés "mérgező elegye" - figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.