Megvan, mi terjeszti az új vírust

Valószínűleg a kígyó az új koronavírus gazdaállata, nem pedig a denevér, ahogy korábban gondolták. A kígyó azon állatok egyike, amelyeket a közelmúltban bezárt vuhani tengeri élelmiszerpiacon árultak.

Ahogy korábban megírtuk , egy eddig ismeretlen, tüdőgyulladást okozó vírus jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az előzetes vizsgálatok szerint az új koronavírus egy vuhani halpiacon bukkanhatott fel először. A piacot azóta beszüntették, területét pedig fertőtlenítették. A vírus eddig 470 embert fertőzött meg Kínában, és 17 áldozatot követelt. Időközben már Makaóban és Hongkongban is kimutatták, de Mexikóban és Oroszországban is vizsgálnak egy-egy fertőzésgyanús esetet. A Kínából érkező utasokat ezért már több repülőtéren is ellenőrzik.

koronavírus, vírusos tüdőgyulladás, vírus, fertőzés, fertőző betegségek, halálesetek
Eddig 17-en haltak meg az új vírus miatt, de már készül az oltóanyag. Fotó: iStock

Mégsem denevérek terjesztik

Korábban úgy gondolták, hogy az új koronavírus (2019-nCov) természetes gazdaszervezetei - az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlóan - a denevérek lehetnek. Több kínai egyetem tudósai azonban úgy vélik, valószínűleg inkább a kígyók terjesztik a vírust. A legújabb elemzés eredményei szerint a 2019-nCoV változat egy rekombináns vírus a denevérekben lévő, valamint egy ismeretlen eredetű koronavírus között. A kutatók szerint egy szénhidrátszármazékokat tartalmazó összetett fehérjében végbement egyes változások miatt tud az új koronavírus fajok között, vagyis kígyóról emberre terjedni.

Már több országban megjelent

Kiderült, mi áll a rejtélyes megbetegedések mögött - kattintson a részletekért!

A vírus Kína határain túl is felbukkant. Tajvanon négy, Szingapúrban három, Vietnámban kettő, Nepálban pedig egy betegnél merült fel a fertőzés gyanúja, míg Japánban egy esetben jelentették a vírus megjelenését. Emellett Hongkongban már legalább 90, Ausztráliában pedig 1 embert helyeztek karanténba. A napokban Amerikában is diagnosztizálták a vírust egy harmincas éveiben járó férfinél, aki a múlt héten, még az egyes amerikai repülőtereken bevezetett ellenőrzés előtt érkezett vissza Vuhanból. Az orvosok szerint állapota kielégítő, de még állandó megfigyelés alatt tartják. A vírus terjedése a sporteseményeket is érintette. A 2020-as olimpiai játékok egyes, Vuhanban megrendezendő, ökölvívó selejtező mérkőzéseit le kellett mondani, míg a női labdarúgó selejtező helyszínét át kellett helyezni Nancsingba.

Már készül a vakcina

Eközben Oroszország megkezdte az új kínai koronavírus elleni vakcina kidolgozását, egyúttal az összes határátlépő pontján elrendelte a fokozott egészségügyi ellenőrzés bevezetését. Az országban próbálják minimálisra csökkenteni az új koronavírus elterjedésének veszélyét, a fogyasztóvédelem pedig kidolgozta a korai észlelés rendszerét. Az orvosok módszertani útmutatást kaptak a vírussal kapcsolatban, a közlekedési eszközöket pedig fertőtlenítik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugaton is a legtöbb helyen kiderül az ég, eközben azonban északkeleten, keleten csak lassan oszladozik az érkezett felhőzet, arrafelé maradhatnak felhős tájak. Egyes helyeken - nagyobb eséllyel a Duna-Tisza közén - párásság, foltokban zúzmarás köd is képződhet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet az északnyugati, északi tájakon néhol élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5, 0 fok között valószínű, de a fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!