Megfertőzhetjük önmagunkat nemi betegséggel?

Noha a nemi betegségek nem szoktak a semmiből megjelenni, lehetséges, hogy saját magunkat is megfertőzzük velük. Ha például a testünk valamely részén már jelen van a kórokozó, bizonyos esetekben átkerülhet egy másik testrészünkre.

Az esetek nagy részében a nemi betegségek nemi érintkezéssel (nemi szervről nemi szervre) terjednek. Ugyanakkor létezik orális-genitális, orális-anális, illetve genitális-anális úton történő megfertőződés is, sőt, olyan eset is van, amikor valaki úgy kap nemi betegséget, hogy semmilyen szexuális aktivitást nem végez - foglalta össze a Healthline szakportál.

A nemi betegségeket okozó, illetve terjesztő kórokozók nemcsak a nemi szervek környékén élhetnek, hanem a test bármely olyan részén, ahol nyálkahártya található. Ide tartoznak a nemi szervek, a torok, a száj, a nyelv, az ajkak, az orr, a szemek, a végbél és a végbélnyílás is. Éppen ezért meg lehet fertőződni nemi betegséggel anélkül, hogy csókolóztunk, vagy bármilyen szexuális jellegű tevékenységet folytattunk volna valakivel. Egy gyerek például elkaphat nemi betegséget az édesanyjától szüléskor, szoptatáskor. Felnőttek esetében terjedhet a fertőzés például úgy, ha közös szexuális játékszert használunk valakivel, akinek nemi betegsége van. Kábítószer-használók esetében közös tűhasználat során, illetve nyílt sebeken, vágásokon keresztül is elkapható a fertőzés.

Szemölcs: félrelépés nélkül is elkapható? Cikkünkben szakértőnk elmagyarázza , hogy miként szüntethető meg a humán papilloma vírus által okozott nemi szervi szemölcs, azaz a kondilóma. Dr. Tisza Tímea szerint két módja létezik a kellemetlen szemölcsök eltávolításának.

A biztos módszer: tesztelés

Éppen ezért - a szexuális "előtörténetünktől" függetlenül - a legbiztosabb módja annak, hogy megtudjuk, van-e nemi betegségünk, ha leteszteltetjük magunkat. Ez különösen az intravénás droghasználók esetében fontos - még akkor is, ha sosem éltek nemi életet.

Egyes betegségek, mint például a szifilisz, a HIV vagy a hepatitis kórokozói testszerte jelen vannak. Más nemi betegségek, mint a herpes, a gonorrhea, a chlamydia, a trichomonasis, a lapostetű vagy az uszodaszemölcs már "helyspecifikusabbak". A kezeletlen gonorrhea és chlamydia átterjedhet a petevezetékekbe és a méhbe, és kismedencei gyulladásokat okozhat. A herpeszvírus pedig okozhat a teljes testet érintő, influenzához hasonló tüneteket, mint a láz, levertség és megduzzadt nyirokcsomók, és könnyen terjeszthető egyik testrészről a másikra.

A legbiztosabb módja annak, hogy megtudjuk, van-e nemi betegségünk, ha leteszteltetjük magunkat. Fotó: Getty Images
A legbiztosabb módja annak, hogy megtudjuk, van-e nemi betegségünk, ha leteszteltetjük magunkat. Fotó: Getty Images

Ha valakinek például ajakherpesze van, amihez hozzáér, majd ezután közvetlenül maszturbál, akkor elméletben átviheti a fertőzést a nemi szervére. Ha pedig valakinek a torkában van a gonorrhea vagy a chlamydia kórokozója, és a nyálát használja maszturbáláshoz, akkor ezeket szintén átviheti a nemi szervére.

A dolog fordítva is igaz, tehát maszturbálás után vagy közben a szájba nyúlva a nemi szervről a szájüregbe is átvihető. Éppen ezért nagyon fontos, hogy akár maszturbálunk, akár szexuális életet élünk, maximálisan tartsuk be a higiéniai szabályokat, emellett a szexjátékszereinket fertőtlenítsük minden használat után. Ha pedig esetleg nemi betegségekre teszteltetjük magunkat, akkor kérhetjük, hogy ne csak a nemi szerveinket, hanem egyéb testrészeinket is vizsgálják meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.