Majomhimlő: újabb országban bukkant fel a betegség

Szerdán Egyiptom egészségügyi minisztériuma bejelentette az észak-afrikai ország első majomhimlős megbetegedését. Ezzel világszerte immár közel 90 olyan országban jelent meg a fertőzés, ahol endemikusan nincs jelen.

Egyiptomban egy 42 éves férfinél igazolták a majomhimlő fennállását. Az egészségügyi minisztérium csupán annyit közölt az eset körülményeiről, hogy az érintett férfinek egy európai országban van életvitelszerű lakóhelye – írta meg a Reuters hírügynökség. A beteget kórházban különítették él, állapota stabil.

majomhimlő, oltás, vakcina, Los Angeles
Majomhimlő elleni oltását veszi fel egy középkorú férfi Los Angelesben. Fotó: Getty Images

A Reuters az Egészségügyi Világszervet (WHO), az amerikai járványügyi hivatal (CDC) és a nemzeti hatóságok adataira, valamint saját beszámolóira hivatkozva arról írt szerdai összesítésében, hogy – Közép- és Nyugat-Afrikán kívül – világszerte mintegy 90 országban bukkant már fel május eleje óta a majomhimlő. A fertőzés terjedése miatt a WHO július végén globális közegészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett ki. Mindeddig hozzávetőleg 54,7 ezer megbetegedést jelentettek az érintett országokból, valamint 8 halálesetet.

A legtöbb fertőzöttet, több mint 20,6 ezer esetet az Egyesült Államokban regisztrálták eddig. Spanyolországban a legfrissebb adatok szerint 6749 beteget azonosítottak, Brazíliában pedig 5525-öt. Magyarországon a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) múlt csütörtöki bejelentése alapján 70 esetet jegyeztek fel azóta, hogy május végén elsőként kimutatták a vírust egy 38 éves férfi szervezetében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!