Majomhimlő: jó hírt közölt a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) feloldotta a több mint száz országban terjedő majomhimlő miatt tavaly elrendelt egészségügyi vészhelyzetet.

A veszélyhelyzetet 2022. július 23-án hirdették ki, miután hirtelen több országban is kimutatták a majomhimlőt, amely addig csak néhány afrikai országban volt ismert. Döntését a WHO novemberben és idén februárban is fenntartotta. A nemzetközi egészségügyi vészhelyzet kihirdetése, vagy megszüntetése nem jár azonnali következményekkel. Ezzel a riasztási szinttel a WHO csupán a kormányok figyelmét akarja felhívni a fenyegetésre, de az országok maguk döntenek arról, hogy milyen intézkedéseket hoznak.

majomhimlő, kiütés, mpox
A majomhimlő bőrtüneteket is okoz. Fotó: Getty Images

A betegséget a majomhimlővírus okozza. Legfeltűnőbb tünete a bőrelváltozás, amely az intim testrészek környékén is előfordulhat. A WHO szerint az elmúlt időszakban regisztrált fertőzöttek 96,5 százaléka férfi, többségük 18 és 44 év közötti. Világszerte több mint 87 ezer esetet regisztráltak. Bár az esetszám az utóbbi időben jelentősen apadni kezdett, a WHO-t aggasztja, hogy a vírus ismét feltűnhet egyes régiókban, valamint amiatt is, hogy bizonyos országokban továbbra is terjed a kór, amely ellen van védőoltás. 

Az Egészségügyi Világszervezet időközben már nem majomhimlőnek, hanem mpoxnak nevezi a betegséget, miután annak mindössze annyi köze van a majmokhoz, hogy először náluk mutatták ki a vírust. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!