Majomhimlő: vészhelyzetre figyelmeztet a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy döntött, hogy a majomhimlős esetek számának jelentős csökkenése ellenére sem törli el a járvány miatt kihirdetett egészségügyi vészhelyzetet.

A veszélyhelyzetet 2022. július 23-án hirdették ki, miután hirtelen több országban is kimutatták a majomhimlőt, amely addig csak néhány afrikai országban volt ismert. A nemzetközi egészségügyi vészhelyzet kihirdetése vagy megszüntetése nem jár azonnali következményekkel. Ezzel a riasztási szinttel a WHO csupán a kormányok figyelmét kívánja felhívni a fenyegetésre, de az országok maguk döntenek arról, hogy milyen intézkedéseket tesznek.

majomhimlő, vírus, járvány, WHO, egészségügyi vészhelyzet
A majomhimlőt okozó vírus mikroszkópikus képe. Fotó: Getty Images

A betegséget a majomhimlő vírus okozza. A legfeltűnőbb tünet a bőrelváltozás, amely az intim testrészek környékén is előfordulhat. A WHO szerint az elmúlt időszakban regisztrált fertőzöttek 96,5 százaléka férfi, többségük 18 és 44 év közötti. A bejelentett esetek száma a kezdeti heti több ezerhez képest jelentősen csökkent 2022 ősze óta: idén február 6. és 12. között mindössze 270 fertőzést regisztráltak globálisan.

A WHO 2022 eleje óta 86 ezer fertőzöttről és legalább kilencven halálesetről értesült több tucat országból. A vírus ellen létezik védőoltás. Az Egészségügyi Világszervezet időközben már nem majomhimlőnek, hanem mpoxnak nevezi a betegséget, miután annak mindössze annyi köze van a majmokhoz, hogy először náluk mutatták ki a vírust. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!