Madárinfluenza: újabb emberi fertőzést mutattak ki

Az idei évben immár a negyedik emberi madárinfluenza-fertőzést regisztrálták az Egyesült Államok területén.

A coloradói közegészségügyi hivatal szerdai bejelentése szerint egy felnőtt férfinél hozott pozitív eredményt a laboratóriumi tesztelés madárinfluenzára. A beteg enyhe panaszokkal, közte kötőhártya-gyulladással fordult orvoshoz – írja a Reuters hírügynökség. Mivel egy tehenészet alkalmazottjaként dolgozik, közeli kontaktusban van szarvasmarhákkal, amelyek körében több járványkitörést is regisztráltak az utóbbi hónapokban az amerikai hatóságok.

tejtermelő gazdaság, tehenészet
Számos amerikai tejtermelő gazdaságban megjelent a madárinfluenza a szarvasmarhák körében. Fotó: Getty Images

Március óta ez a negyedik eset, hogy embernél mutatták ki a fertőzést az Egyesült Államokban, és eddig minden érintett tehenészetek dolgozói közül került ki. Az első két esetben szintén kötőhártya-gyulladás volt a vezető tünet, míg a harmadik beteg enyhe légzőszervi panaszok miatt kért orvosi segítséget. A mostani, negyedik megbetegedés tényét az amerikai járványügyi hivatal (CDC) is igazolta, hozzátéve, hogy ezzel együtt a madárinfluenza jelentette kockázat továbbra is alacsony a lakosságra nézve.

A madárinfluenza vírusa eddig 12 amerikai állam összesen 139 tejtermelő gazdaságában ütötte fel a fejét. E járványkitörések közül 27-et Colorado államban jegyeztek fel. Mint azt korábban megírtuk, Mexikóban egy 59 éves férfi madárinfluenza következtében veszítette életét április végén. Fontos azonban megemlíteni, hogy őt a kórokozó egy másik törzse támadta meg, mint amely az Egyesült Államokban terjed.

Június közepén az Európai Bizottság arról számolt be, hogy közbeszerzési szerződést írt alá 665 ezer adag, az állatról emberre terjedő (zoonózisos) influenza elleni vakcina szállítására, amelynek keretében a részt vevő tagállamok hozzáférnek a madárinfluenza-járvány megelőzését szolgáló oltóanyagokhoz. A hónap végén pedig Finnország bejelentette, hogy a világon első országként elkezdi azon munkavállalók immunizálását a madárinfluenzával szemben, akiknél szakmájukból kifolyólag fennáll a veszély, hogy elkapják a fertőzést. Az észak-európai ország első körben 10 ezer adag oltást szerzett be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!