Pestis Oregonban – egy macska fertőzte meg a gazdáját

Valamennyi ismerősét kezelik, hogy megelőzzék a fertőzés továbbterjedését.

Bubópestis fertőzést azonosítottak egy oregoni lakosnál, aki feltehetően a macskájától kapta el a betegséget – számol be a nem mindennapi esetről a The Guardian. A hatóságok tájékoztatása szerint a fertőzött az állam egyik ritkán lakott, Deschutes nevű megyéjében él. A beteg környezetében élő helyieket tájékoztatták az esetről: "az érintett valamennyi közeli ismerősével felvettük a kapcsolatot, és a betegség megelőzése érdekében gyógyszeres kezelésben részesítettük őket" – közölte Dr. Richard Fawcett, Deschutes megye egészségügyi tisztviselője.

Időben elcsípték

"Szerencsére ezt az esetet még a betegség korai szakaszában azonosították és kezelték, így a közösségre nézve kevés kockázatot jelent. A fertőző betegség kivizsgálása során további pestises esetek nem merültek fel" – áll a megye közleményében.

Néhány évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy Mongóliában meghalt egy 15 éves fiú, miután bubópestissel fertőzött mormota húsából evett.

A pestis a középkori Európában több millió ember haláláért volt felelős, az utóbbi évszázadokban azonban egyre ritkábbá vált. A betegség tünetei – láz, hányinger, hidegrázás, izomfájdalom és megduzzadt nyirokcsomók, úgynevezett buborékok – a fertőzött állattal vagy bolhával való érintkezés után 2-8 nappal jelentkeznek. Ez az eset az első bubópestises eset Oregonban 2015 óta.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.