Lopakodó omikron: ennyit ér ellene a vakcina

Egyre több országban válik dominánssá a koronavírus omikron változatának új, "lopakodó variánsnak" is nevezett mutánsa. Nem csoda tehát, hogy nagy az érdeklődés az iránt, hogy vajon mennyire védenek a jelenleg elérhető vakcinák.

Két adag védőoltás jelentősen csökkenti a koronavírus BA.2-alvariánsával történő megfertőződés, valamint az enyhe, tünetes megbetegedés kialakulásának kockázatát. Ez a védelem azonban igen gyorsan gyengül - állapította meg egy kutatás, amelyről a Nature is beszámolt .

nő vállán sebtapasz van
Az új mutánsok ellen is védenek az oltások, de nem sokáig.Fotó: Getty Images

Az alvariánsok könnyen kicselezik az oltást

Azt már eddig is tudtuk, hogy a BA.1 könnyebben megkerüli az mRNS-oltások által nyújtott, enyhe-közepes fokú betegségekkel szembeni védelmet. A BA.2 azonban gyorsabban terjed elődjénél, ezért a szakértők tartottak attól, hogy az "új jövevény" még ügyesebbnek bizonyul a koronavírus -oltások kicselezésében.

Bújócskázni próbál az omikron új alvariánsa .

A friss elemzés szerint azok a katari lakosok, akik két adag mRNS-alapú vakcinát (Pfizer–BioNTech vagy Moderna) kaptak, több hónapig erős védelmet élveztek a BA.1 és BA.2 által okozott tünetek ellen egyaránt. 4-6 hónap elteltével azonban a védettségi szint 10 százalék körülire csökkent, és az emlékeztető oltás is csak 30-60 százalékra tudta visszatornázni azt.

A súlyos COVID ellen még mindig véd az oltás

Egy másik számítás eredményei szerint az alvariánsok által okozott, súlyos COVID-19 kialakulása ellen legalább 7 hónapig 68 százalékos vagy ennél is magasabb arányban védenek az oltások. A harmadik dózis pedig akár 80 százalék fölé is emelheti a kórházi kezelést igénylő megbetegedéssel, illetve az elhalálozással szembeni védelmet.

Emberek tízmilliói küzdenek egy új krónikus betegséggel a koronavírus-fertőzést követően: a hosszú COVID -dal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.