Leállhat a közösségi közlekedés, ha kötelező lesz az oltás

A szakszervezetek szerint nagy a felháborodás a BKV-nál, Volánnál, MÁV-nál dolgozók körében.

"Ha a MÁV-nál bevezetik a kötelező oltást, akkor leáll a vasúti közlekedés" - mondta Meleg János, a 21 ezres taglétszámú Vasutas Szakszervezet elnöke az ATV Híradónak. Ha rögtön bevezetnék a kötelező oltást, olyan sok ember esne ki a munkából, hogy a szolgáltatás olyan lenne, mint egy sztrájk idején, mondta a Telexnek Gulyás Attila, a BKV-dolgozók jelentős részét tömörítő a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.

bkv
A cégek a munkavégzés feltételeként előírhatják a védőoltást az alkalmazottaknak. Fotó: Getty Images

Szerdán a nagyobb fővárosi cégek szakszervezeteinek vezetői Karácsony Gergely főpolgármesternél egyeztetnek a kormányrendelet alkalmazásáról. Gulyás Attila szerint a főváros többi cégénél is hasonló a helyzet, mint a BKV-nál. Véleménye szerint inkább hosszabb távon, rábeszéléssel és jutalmazással lehetne rávenni a dolgozókat az oltásra, de akkor sem az összeset.

A Volánnál azt mondták, hogy óriási a felháborodás a munkavállalók körében az esetleges kötelezővé tétellel kapcsolatban. Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet elnöke úgy véli, nem lesz kötelező az oltás, mert nincs tartalék a rendszerben, és ha bevezetnék, akkor leállna a Volán. "Én próbálom őket nyugtatni, hogy még ezt senki nem tette kötelezővé, és ha kötelezővé teszik, akkor kell nekünk dönteni, hogy milyen lépéseket teszünk" - tette hozzá az ATV-nek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón jelentette be, hogy a cégek és a vállalkozások jogot kapnak arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a védőoltást az alkalmazottak számára. Azokat a dolgozókat, akik nem oltatják be magukat, egy év fizetés nélküli szabadságra lehet küldeni. Az állami intézmények munkatársai januárig kapnak időt. Önkormányzati cégeknél a polgármester dönt, a fővárosban eddig két kerületben vezették be a kötelező oltást. Az oltási kötelezettség alól orvosi igazolással lehet mentesülni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.