Koronavírus: van, ahol ismét kötelező a maszk

Szicília több városában ismét kötelező a maszk viselése szabadtéren, a német kormány a koronavírus-járvány erősödésére számít, Horvátországban egyes iskolákban is oltanak szeptember 6-ától, a szlovén egyetemek pedig kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatóak majd. Európai körkép.

Ötvenöt szicíliai városban tették ismét kötelezővé a maszk viselését az utcákon. A döntést a koronavírus delta variánsának terjedésével és az alacsony átoltottsággal indokolták. Az olaszországi tartomány elnöke, Nello Musumeci nehéz, de szükséges lépésnek nevezte a járványintézkedések ismételt szigorítását, sőt: véleménye szerint egyes szakmai ágazatokban kötelezővé kellene tenni a védettség megszerzését is.

Enyhítenek, ha a lakók 70 százalékát beoltják

Az új szabályok értelmében augusztus 24-étől ismét kötelező a maszk viselése szabadtéren is, tehát az utcákon és tereken minden 12 éven felüli személynek. Emellett felfüggesztették a csoportos programokat és a tömegrendezvényeket. A családi rendezvények - például esküvők - esetében pedig a résztvevők kizárólag előzetes teszteléssel lehetnek jelen. Ezek egyelőre szeptember 6-áig lesznek érvényben, de nem kizárt, hogy meghosszabbítják az előírásokat.

A tartományi elnök szerint a szigorítások oldásához a szicíliaiak 70 százalékának meg kell kapnia a védőoltás első adagját. Az ötmillió lakosú szigeten eddig kevesebb mint 60 százalék azoknak az aránya, akik már legalább egy adag vakcinát megkaptak. Helyi orvosok korábbi magyarázata szerint a szicíliaiak "babonás előítéletek" miatt mondanak nemet a vakcinázásra. Olaszországon belül Szicíliában a legalacsonyabb a lakosság oltottsági aránya.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
Van, ahol ismét kötelező a maszk az utcán. Fotó: illusztráció, Getty Images

A járvány erősödésére számítanak a németek

Várhatóan tovább erősödik majd a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - jelentette be Steffen Seibert, a német kormány szóvivője. Mint mondta, hogy az utóbbi hetekben jelentősen emelkedett a hétnapi fertőzésgyakoriság - vagyis az utóbbi hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra jutó száma -, és ez a folyamat várhatóan tartós marad. Azonban míg a lakosság egészét tekintve ez az érték 54,5, a hatvan felettieknél - akik körében 80 százalék feletti az átoltottság - csupán 11. Ez is azt mutatja, hogy az oltási kampány folytatása a legfontosabb, mert a járvány egyre inkább az oltatlanok járványa - mutatott rá.

Az adatok szerint a fertőzés miatt kórházba kerülők 90 százalékának, és az intenzív ellátásra szorulók 94 százalékának nincs védőoltása az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség ( COVID-19 ) ellen. A teljes oltással rendelkezőknek és a fertőzésen átesetteknek ezért továbbra is csak az alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket - például a közösségi maszkviselést és a társadalmi távolságtartást - kell betartaniuk.

A kórházban kezelt COVID-19-betegek és az elhunytak "összetétele" alapján elmondható, hogy jelenleg az oltatlanok járványa zajlik Horvátországban - írta a napokban Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a Twitter-oldalán.

A horvát iskolákban is oltanak majd

Önkéntes alapon egyes iskolákban is oltanak majd a koronavírus ellen Horvátországban a szeptember 6-án kezdődő tanévben - közölte Ivana Pavic Simetin, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatóhelyettese. Tájékoztatása szerint főleg a középiskolák végzős tanulóinak lesz erre lehetőségük, valamint az egészségügyi és vendéglátóipari szakközépiskolák diákjainak, akik a gyakorlati képzés miatt több különböző korú emberrel is kapcsolatba kerülnek. "Az oltás önkéntes, nem kötelező a gyerekek számára. De így, hogy az iskolákban lehetőség lesz a tömeges oltásra, a gyerekek és a szüleik könnyebben hozzáférhetnek a vakcinához" - hangsúlyozta.

Az oktatási minisztérium közlése szerint egyébként a tavalyi évhez hasonlóan, hagyományos módon kezdődik majd a tanév. Várhatóan csak ötödik osztály felett kell majd maszkot hordaniuk az osztálytermekben a tanároknak és a diákoknak, az általános iskolák alsó tagozatosai számára pedig csak a közös helyiségekben lesz kötelező a védőeszköz. Engedélyezik szeptembertől a fakultatív és pótórák jelenléti megtartását is - az elmúlt tanévben erre csak online volt lehetőség. Kiderült továbbá, hogy a korábbi bejelentésektől eltérően egyelőre nem lesz kötelező a pedagógusok tesztelése - még annak ellenére sem, hogy például az általános iskolákban az alkalmazottak 50 százaléka, a szakközépiskolákban az 55 százaléka, a gimnáziumokban pedig csak az 56 százaléka van beoltva.

A szlovén tanároknak kötelező lesz a teszt

Szlovéniában - ahol már jövő hétfőn megkezdődik a tanév - Horvátországgal ellentétben kötelező lesz a tanárok tesztelése, míg a felső tagozatos és a középiskolás diákok számára ez önkéntes. Az alsó tagozatokban itt is csak a közös helyiségekben lesz kötelező a maszk viselése, míg a felsőoktatásban csakis védettségi igazolással lehet majd látogatni az órákat.

Romániában csak a vesztegzár alá vont településeken zárnák be az iskolákat. A szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) igazgatója, Milan Krek pedig úgy nyilatkozott, hogy amennyiben nem nő az oltottak aránya az országban, katasztrofális télnek néznek elébe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte erősen vagy közepesen felhős idő valószínű, néhol esetleg csepereghet az eső. Később a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul a felhőzet - a nyugati tájakon van kilátás több napsütésre. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között valószínű. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.