Koronavírus: tovább romlott a helyzet a szomszédban

Romániában ismét csúcsot döntött az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek, valamint a 24 óra alatt bekövetkezett halálesetek száma.

A stratégiai kommunikációs törzs csütörtöki összesítése szerint az utóbbi 24 órában újabb 1454 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ami húsz százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A járvány terjedése a napi esetszám néhány napos stagnálását követően kezdett ismét gyorsulni.

Milyen lesz a második hullám? A koronavírus-járványnak még messze nincs vége. A világ több országában hónapok óta magas a napi új fertőzöttek száma, és vannak államok - köztük Magyarország -, akik, bár a tavaszi csúcs után egy kis időre megnyugodhattak, most a pandémia második hulláma miatt aggódnak. Részletek itt .

Csütörtökön minden korábbinál több, 53 koronavírusos beteg vesztette életét az országban: ezzel 2860-ra emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma. A csütörtökön jelentett halálesetek száma több mint 40 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát.

Az ismert aktív esetek száma átlépte a 32 ezret, a kórházban ápolt betegek száma 7437-re emelkedett. A súlyos esetek száma valamelyest csökkent, de ez feltehetően az elhalálozási rekordnak tulajdonítható: csütörtökön 478 koronavírusos beteget ápoltak az intenzív terápián.

Romániában több mint 20 ezer fertőzésgyanús ember várja jelenleg otthoni karanténban a betegség lappangási idejének elteltét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!