Koronavírus: tényleg véd a BCG-oltás?

Úgy tűnik, mégis lehet kapcsolat a kötelező BCG-oltás és az adott ország koronavírus-fertőzöttsége között.

Az Egyesült Államokban 80 százalékkal kevesebb áldozata lett volna a koronavírus-járványnak, ha a kétezres évekig bevezették volna a kötelező BCG-oltást - állapították meg a Michigani Egyetem kutatói. A Science Advances folyóiratban közzétett tanulmány az első számottevő tudományos dokumentum a témával kapcsolatban. A kutatók nem az összes koronavírus-fertőzött és áldozat számát vették alapul, hanem a számok növekedési ütemét. Minden országban az első 100 beteg, illetve az első haláleset utáni 30 napot vizsgálták - írta meg a Medical News Today . A szakemberek emelett figyelembe vették az idősek arányát az adott ország lakosságában, továbbá a népsűrűséget és az egy főre jutó GDP nagyságát is.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus megelőzése, koronavírus védekezés, koronavírus immunitás, koronavírus BCG
Tényleg véd a BCG-oltás a COVID-19 ellen? Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Nem mindegy, mikor tették kötelezővé

Orbán: a lakosságon múlik a koronavírus elleni védekezés sikeressége - részletek!

A szakemberek meglepő megállapításra jutottak. Azt látták, hogy az új típusú koronavírus ugyanolyan gyorsan terjedt el ott, ahol csak az elmúlt 20 évben tették kötelezővé a BCG-oltást, mint azokban az országokban, ahol még mindig nem kötelező. Ahol viszont már több mint 20 éve kötelező a BCG-oltás, ott a lakosság valóban ellenállóbb lehet a COVID-19-cel szemben. Ez igaz tehát a magyarokra is, itthon ugyanis már 1954 óta alkalmazzák a tuberkulózist megelőző oltást.

A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy a BCG-oltás koronavírus elleni védő hatásának érvényesüléséhez a tuberkulózis elleni nyájimmunitásra van szükség. Tehát a lakosság jelentős részének meg kell kapnia a BCG-t ahhoz, hogy ez a koronavírus terjedésére is hatással legyen.

Felnőttkorban beadva is véd?

A fentiek tehát bizonyítékot jelenthetnek arra, hogy a BCG-oltás a koronavírus-járvány elleni küzdelem hatékony eszköze lehet. Az azonban még mindig kérdéses, hogy vajon azok is védettek lesznek-e a COVID-19 ellen, akik felnőttként kapják meg a BCG-t. Ezzel kapcsolatban egyébként épp folyik egy kutatás Ausztráliában, amely során egészségügyi dolgozókat oltanak be a tuberkulózis ellen, és megnézik, hogy ettől csökken-e az alanyok koronavírus-fertőződési kockázata.

Majdnem megfulladt egy mekis kajába sült maszktól egy brit kislány - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!