Koronavírus: szükséges a tömeges tesztelés?

Még lehetne bővíteni az itthoni vírustesztelési rendszert, a jelenlegi legpontosabb PCR-szűrés azonban nem a legmegfelelőbb tömeges vizsgálathoz.

Az elmúlt két hétben Magyarországon is megugrott a koronavírusos esetek száma, ezzel együtt pedig a vírustesztelés is felpörgött, a kijelölt laboratóriumokban sokszor késő estig dolgoznak a minták kiértékelésén. A hvg.hu cikke szerint vannak olyan járványkórházak, amelyekben 24 órán belül kiértékelik a leadott mintát, volt azonban olyan ember is, akinek 5 napot kellett várnia az eredményre.

Koronavírus: más országok ingyen kínálják a teszteket Míg sok európai országban teljesen ingyenesek a koronavírust kiszűrő PCR-tesztek, addig Magyarországon továbbra is több tízezer forintot kell fizetni annak, aki kivizsgáltatná magát. Kattintson a részletekért!

Nő a fertőzöttek, de a tesztelések száma is

Az új fertőzöttségi rekordokat látva a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedd este közölte, hogy az országos tiszti főorvos utasításának megfelelően növelik a koronavírustesztek szállításához szükséges kapacitást. Ennek értelmében bevonták a betegek és tesztek szállításába az összes közfinanszírozott, működési engedéllyel rendelkező egészségügyi szolgáltató tartalék gépjárművét is, viszont a laboratóriumi kapacitások bővítéséről nem esett szó.

Májushoz képest jelenleg jóval több tesztet végeznek el, a fertőzésgyanús esetek kiszűrése mellett a szeptember elsején bevezetett határzár miatt is több embert kell megvizsgálni. Ha ugyanis valaki külföldi országból jön haza, csak úgy válthatja ki a kéthetes karantént, ha be tud mutatni két - két napon belül készült - negatív PCR-teszteredményt . Sokan emellett azért szeretnének teszteltetni, mert a környezetükben koronavírus-fertőzöttet találtak, ők viszont nem tartoznak a szoros kontaktok közé, így magánlaboratóriumokhoz fordulnak. Mindez persze nemcsak a laboratóriumokat, de a mentőket is rendkívüli módon leterheli - írja a lap.

Emellett itthon is egyre több szakember javasolja a tömeges, ingyenes tesztelést. Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezető epidemiológusa egy konferencián vetette fel, hogy a külföldi országokhoz hasonlóan itthon is növelni kellene az ingyenesen elvégezhető tesztek számát. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora pedig az InfoRádióban beszélt arról, hogy megfontolná a magas rizikójú emberek állami szűrését.

Már a csúcson pöröghet az itthoni szűrőkapacitás. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Már a csúcson pöröghet az itthoni szűrőkapacitás. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Hivatalos adat azonban nincs arról, hogy Magyarországon mekkora tesztelési kapacitás áll rendelkezésre. A lap nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy jelen körülmények között 10-11 ezer PCR-tesztet tudnak elvégezni az akkreditált laboratóriumokban, így a rendszer jelenleg maximális kapacitással dolgozik. Egy megkérdezett szakember ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy ez tovább lehetne emelni újabb laborok bevonásával vagy a már tesztelésen dolgozók kibővítésével.

Szükség van ennyi tesztre?

Az NNK honlapján szereplő legutolsó járványügyi eljárásrend szerint azoknak kell tesztelniük, akik tüneteket mutatnak, illetve kapcsolatba kerülhettek fertőzöttekkel. Ez utóbbi miatt azonban egész irodák, illetve osztálytermek ürülhetnek ki, így az eljárásrend ezért nemrég azzal módosult, hogy a szoros kontaktok elzárását is ki lehet váltani két negatív teszttel.

A szűrést végző egyik legnagyobb magánlabor, a Synlab Kft. kereskedelmi és marketing igazgatója, Póda Tamás a lapnak úgy nyilatkozott: bár a PCR jelenleg a legjobb mérési módszer a fertőzőképesség megállapítására, azt sem lehet elfelejteni, hogy bonyolult folyamat, ezért nem alkalmas a teljes lakosság szűrésére. Ráadásul, ha emberek tömegesen akarják majd elvégeztetni, a rendszer valóban túlterhelődik, és az érintettek olyan későn kapják meg az eredményt, hogy az egész tesztelési folyamat értelmetlenné válik.

A PCR-tesztnek emellett magasak a költségei, hiszen nagy értékű, speciális automatákon készülnek a vizsgálatok drága reagensekkel, amit külföldről kell behozni és humán erőforrásra is szükség van. Póda Tamás szerint a védekezés legfontosabb részei ezért továbbra is a felelősségteljes viselkedés, maszkviselés és az előírások betartása lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!