Koronavírus: ötezer új fertőzött Spanyolországban

Spanyolországban egy nap alatt majdnem ötezerrel nőtt a kiszűrt koronavírus-fertőzöttek és 324-gyel a halálos áldozatok száma - közölte szombaton a spanyol egészségügyi minisztérium.

Nemcsak az idősekre, hanem a fiatalokra nézve is veszélyes az új koronavírus - figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Részletek itt.

Jelenleg 24 926 fertőzöttet tartanak számon az egy nappal korábbi 19 980-hoz képest. A betegségben eddig 1326-an vesztették életüket, 2125-en pedig már felépültek. A legtöbb fertőzött továbbra is a fővárost is magában foglaló, 6,5 millió lakosú madridi autonóm közösségben van, ahol eddig csaknem kilencezer esetben igazolták a megbetegedést ( COVID-19 ). A tartományban van már van olyan kórház, amely megtelt betegekkel. A spanyol közszolgálatai televízió (TVE) információja szerint a madridi agglomerációban található Severo Ochoa kórházból már át kellett irányítani máshova a pácienseket.

koronavírus, COVID-19, Spanyolország, Madrid
Védőmaszkot viselő utasok várják a vonatot egy madridi vasútállomáson március 19-én. Fotó: MTI/EPA/EFE/Mariscal

Mivel a járvány még nem érte el a csúcsát, a helyi autonóm kormány arra készül, hogy egyre több egészségügyi intézményben alakulhat ki hasonló helyzet, ezért megkezdték egy tábori kórház felállítását a madridi kiállítási- és vásárcsarnok területén. A tervek szerint összesen 5500 ezer beteget tudnak majd ott elhelyezni, és intenzív részleget is kialakítanak.

Autójukban tesztelik a lehetséges fertőzötteket

Spanyolországban egy hete rendelték el az iskolabezárásokkal és szigorú lakhelyelhagyási korlátozásokkal járó szükségállapot bevezetését, amelynek célja, hogy lassuljon a fertőzés terjedése. A járványügyi szakemberek akkor azt mondták: a megszorítások első eredményei legkorábban körülbelül két hét múlva várhatók, ennyi ugyanis a vírus lappangási ideje. Mindehhez azonban az kell, hogy mindenki betartsa a korlátozásokat, vagyis csak akkor lépjen ki az utcára, ha a munkahelyére megy. Családonként csak egy személy mehet bevásárolni, a gyógyszertárba vagy kutyát sétáltatni.

Az országban egyre több helyen teszik elérhetővé az autós gyorstesztelést. Például Galiciában vagy Andalúzia több városában is a koronavírusra jellemző tünetekkel rendelkező páciensek gépkocsival hajthatnak a kijelölt szűrőpontra, ahol az egészségügyi személyzet mintát vesz tőlük anélkül, hogy ki kellene szállniuk az autóból és érintkezésbe kerülnének másokkal is.

Fekete himlő és spanyolnátha - járványok, amelyek megváltoztatták a világot. Társoldalunk, az nlc.hu részletes cikkét ide kattintva olvashatja el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!