Koronavírus: őket valószínűleg nem kell beoltani

Egy magyar szakember szerint egyre közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, hogy megfelelő hatákonyságú vakcina kerüljön a piacra az új típusú koronavírus ellen. Kitért arra is, hogy azokat valószínűleg nem kell majd beoltani, akik már átestek a fertőzésen.

Több vakcina is a klinikai vizsgálatok utolsó fázisánál tart, az eddig bejelentett 3 oltóanyag - a két amerikai és az orosz - pedig úgy tűnik, 90 százalék feletti hatékonysággal bír. A új típusú koronavírus elleni küzdelemben egyébként a vakcinák különösen fontos szerepet játszanak, a világjárványnak ugyais csak egy megfelelő védőoltással lehet véget vetni - többek között erről beszélt a Magyar Nemzetnek Vályi-Nagy István, a DPC főigazgatója.

Kitért arra is, hogy azokat valószínűleg nem kell majd beoltani, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen , és minél később érkezik meg a vakcina, ez a csoport annál nagyobb lesz. Az úgynevezett nyájimmunitás kialakulásához azonban így is a népesség mintegy 60-70 százalékának kell védettséget szereznie a kór ellen.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus védekezés, koronavírus járványhelyzet, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag, koronavírus immunitás, koronavírus nyájimmunitás, koronavírus gyógyultak
Nem kell feltétlenül mindenkit beoltani. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Az oltás szerepe

Az oltások lényege, hogy "leutánozzák" a fertőzést az immunrendszer számára, így ösztönözve az azzal szembeni védekezést. Mindezt úgy, hogy közben valódi megbetegedést nem okoznak. A koronavírus-fertőzés elleni védettséget egyébként egy eredeti, majd egy néhány héttel később beadott emlékeztető oltás biztosítja majd. A második dózis beadása után nagyjából 15-20 nappal már kialakul az immunitás.

Koronavírus: mutatjuk, mikor indulhat a németek beoltása - kattintson!

A főigazgató arról is beszélt, hogy Kásler Miklós miniszter közös kutatási projektet indított a Nemzeti Népegészségügyi Központtal és a Dél-pesti Centrumkórházzal (DPC). A hamarosan kezdődő vizsgálatok fókuszában a COVID-19 ellen már kifejlesztett vakcinák hatásosságának monitorozása, és az immunizált betegek követése áll majd.

Mi a helyzet azokkal, akik újrafertőződtek?

A szakember szerint meg kell vizsgálni azt is, hogy akik már kétszer is megfertőződte, azok vajon ugyanazt a vírusfajtát kapták-e el. Elmondása szerint a közönséges náthát is számos koronavírustörzs okozhatja, ezért ha az egyik évben elkaptuk, az még nem garancia arra, hogy a következő évben elkerül minket a betegség. Az új típusú koronavírusnak szintén többféle genetikai változata lehet, így az egyik típussal való megfertőződés még nem feltétlenül ad úgynevezett keresztimmunitást egy másik fajtára is.

"Bár van arra példa, hogy valaki kétszer is megfertőződik, ám nem ez a jellemző, ez csak töredéke lesz az eseteknek. Az igazi kérdés az, hogy lesz-e tömeges, valódi védőhatást biztosító immunizálás" - hangsúlyozta Vályi-Nagy István.

Jelenlegi formájában az idősek vásárlási idősávját értelmetlennek tartja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!