Koronavírus: nem kapkodnak a magyarok a 3. oltásért

Magyarországon augusztus elsejétől vált lehetővé a koronavírus-oltás harmadik, emlékeztető dózisának beadatása azoknak, akik már legalább 4 hónapja megkapták a második adagot. Úgy tűnik azonban, hogy a kezdeti lelkesedés gyorsan elmúlt.

Amikor elérhetővé vált itthon a harmadik oltás, viszonylag nagy érdeklődés övezte: az első három hét során több mint 200 ezren adatták be maguknak. A kezdeti lelkesedés azonban hamar elmúlt. A Népszava beszámolója szerint hétfőig a mintegy 2,6 millió jogosult közül mindössze 512 ezer ember a lehetőséggel - ez alig 20 százalékos arányt jelent.

A lap kiemelte ugyanakkor, hogy a hazai beoltott lakosság jelentős része április-május-június környékén kapta meg a második oltását, így a legtöbb embernek - 5-6 hónapos erős védettséggel számolva - október-novemberre csökkenhet le jelentősen a COVID-19 -cel szembeni immunitása, tehát még elképzelhető, hogy ősz végére megugrik a harmadik oltást beadatók száma.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Harmadik koronavírus elleni oltását kapja meg ez a nő. Fotó: MTI/Komka Péter

5 havonta kellene új oltás?

A lap szerint az izraeli adatok jól mutatják, hogy mennyire fontos az alapimmunizálás után az ismétlő dózis. Az eredmények szerint ugyanis a korábban véltnél jóval rövidebb ideig nyújt megbízható védelmet a vakcina. A Pfizer koronavírus elleni oltóanyaga például 4 hónapig nemcsak a megbetegedéstől, de a megfertőződéstől, illetve a vírus továbbadásától is hatékonyan megóvja az oltottakat, az oltás után 6 hónappal azonban már jelentősen csökken a hatás. Az izraeli kormány ezért úgy határozott, hogy félévente elavultnak tekintik az oltási igazolványokat, és 5 havonta biztosítja mindenkinek az újabb ismétlő dózist.

Nehéz meggyőzni az embereket

Jóval kisebb a valószínűsége annak, hogy a COVID-19-be vagy annak szövődményeibe belehal az, aki megkapta az új koronavírus elleni oltás mindkét adagját, szemben azzal, akit egyáltalán nem oltottak be vagy csak egy adagot kapott.

Azonban nem a harmadik oltás alacsony népszerűsége jelenti az egyetlen problémát. Sokakat ugyanis még mindig nem sikerült ráébreszteni az első és a második vakcinaadag fontosságára. "Sajnos nem tudjuk meggyőzni az embereket, hogy elérjük azt, amit a franciák, a portugálok vagy a dánok, akiknél az emberek több mint 90 százaléka be van oltva" - vélekedett Rékassy Balázs orvos-szakközgazdász. Elmondása szerint egyébként jelenleg három felnőttből kettő van beoltva Magyarországon.

A szakember és az InDaHouse Hungary Egyesület munkatársai az elmúlt héten a szegény falvakat járták, és próbálták meggyőzni az ott élőket, hogy regisztráljanak a védőoltásra. Az érintettekkel lezajlott beszélgetésekből azonban egyértelműen kiderült, hogy nagyon sok a tévhit a védőoltással kapcsolatban, és még kérdezniük sincs kitől, hiszen a háziorvosnak nincs ideje és energiája eloszlatni a terjedő rémhíreket - mutatott rá Rékassy Balázs. Két nap alatt azért sikerült 58 embert regisztrálniuk az oltásra, azonban olyanok is akadtak, akik elzavarták őket.

Még mindig tartja magát a tévhit, hogy a gyerekeket nem érinti a koronavírus-fertőzés, holott ez nem igaz - mondta Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A szakember arról is beszélt, mely COVID-19-hez kapcsolható tünetek gyakoriak a kisebbeknél.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!